Öt lehetséges ellenfele van a Fradinak, ha továbbjut a BL-ben
Az UEFA kedden sorsolja ki a Bajnokok Ligája playoffkörének a lehetséges párosításait.
Az UEFA kedden sorsolja ki a Bajnokok Ligája playoffkörének a lehetséges párosításait.
Nem kímélte a Slovan játékosait a szlovák sajtó a Ferencvárostól elszenvedett 4-1-es vereség után.
Botka biztos volt benne, hogy kiállítják, Zachariassen boldog, hogy örömet szereztek a magyar embereknek.
A Ferencváros 4-1-re nyert a Slovan vendégeként, s 5-3-mal továbbjutott. A 3. fordulóban az azeri Qarabag következik.
Mucha József szerint egykori csapatának sok szempontból javulnia kell a visszavágóra.
Ez a mi napunk volt, de hátravan még kilencven perc – figyelmeztet Guram Kasia.
Tiltott feliratok és a pirotechnika miatt nyújthatja be a számlát az európai szövetség.
A Ferencváros csapatkapitánya azt mondja, a vereség ellenére sem dőlt még el a továbbjutás.
A Slovan Bratislava edzője szerint a csapatának nem volt gyenge pontja a Groupama Arénában.
Kristoffer Zachariassen ugyan vezetést szerzett, de a Slovan Bratislava a végén fordítani tudott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
SPORTSZERŰEN – A klubvilágbajnokság hosszú távon óriási üzleti eredménnyel kecsegtet.
Az európai szociálpolitikai rendszerek hosszú ideje próbálnak ideológiai semlegességet hirdetni, de Birher Nándor legújabb tanulmánya szerint ez az út zsákutcába vezethet. A professzor úgy véli: a gondoskodáspolitika nem csupán gazdasági és adminisztratív kérdés, hanem mélyen emberi és spirituális feladat, amelyben a vallási és erkölcsi normák újra helyet kell kapjanak – különben a demográfiai és szociális válságok tovább mélyülhetnek.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.