Szeiler József: Idegen volt számunkra az a gyűlölet, ahogy fogadtak

A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön a Konferencialigában a nyolcaddöntőbe jutásért lép pályára a görög Olimpiakosz otthonában a párharc első mérkőzésén. Az athéni összecsapáson pokoli hangulat vár a Fradira. Szeiler József ezt már megtapasztalta.

Forrás: Mandiner2024. 02. 13. 8:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferencváros és az Olimpiakosz legutóbb 1996-ban mérkőzött meg egymással, akkor az UEFA-kupában a Fradi itthon 3-1-re nyert, majd idegenben 2-2-es döntetlent ért el, így továbbjutott. Novák Dezső a BL-selejtező kudarca után távozott, így a budapesti mérkőzésen addigi segítője, Mucha József ült a kispadon, a visszavágón pedig már a frissen kinevezett legenda, Varga Zoltán. A Fradi kapuját mindkét meccsen Szeiler József védte, aki most a Mandinernek nyilatkozva tekintett vissza:

– Számomra szerencsésen alakult az az időszak, mert Hajdu Attila mögött általában csak a kispadon ültem, de a svéd Göteborg elleni BL-selejtezőn a posztriválisom megsérült, így én lettem az első számú kapus. Több mint egy évet nem védtem előtte, ezért nagyon izgalmas időszakként emlékszem azokra a hónapokra. A svédek ellen sajnos nem jutottunk be újra a Bajnokok Ligájába, ezért a korábbi sikeredzőt, Novák Dezsőt kikezdték, távozott, így a másodedzője, Mucha József készítette fel a csapatot a görögök elleni első mérkőzésre. A nemzetközi találkozót megelőző, Csepel elleni bajnokin egy védésem után az egyik csepeli játékos és Zavadszky Gabi szemből talppal belém csúszott egy párharc során. A stoplinyomok a nyakamon, az arcomon és a mellkasomon is meglátszódtak, hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy fogok védeni. Nyelni, enni is alig tudtam.

Szeiler József elmondta, hogy Bodnár József masszőr munkájának köszönhetően múltak el a fájdalmai.

– Emlékszem, milyen sok sérültünk volt, de a meccs végül ragyogóan sikerült. Emlékezetes gólokkal 3–1-re nyertünk, Arany Laci gólja különösen extra volt. Az idegenbeli visszavágón az volt az érdekes, hogy közben új edzőnk lett, Varga Zoltánnal készültünk a találkozóra. Dermesztő visszagondolni, milyen elképesztő hangulatot csináltak a görög szurkolók. Idegen volt számunkra az a gyűlölet, ahogy fogadtak; kővel dobálták a buszunkat, a pályára lőttek egy rakétát a meccs előtti edzésen, aztán a biztonsági őrök kergettek valakit, aki berohant a gyepre. Ilyen állapotok voltak. Engem nem zavart, sőt, kifejezetten feldobott, ezt szerettem a legjobban.

A Mandiner cikke ITT olvasható el.

 

Borítókép: Vajon most hogyan készülnek az Olimpiakosz szurkolói? (Forrás: X/Movie Graf)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.