Dráma az utolsó másodpercekben: a sírból jött vissza, bravúrt ért el az FTC
Kilencgólos hátrányban is volt a magyar csapat.
Kilencgólos hátrányban is volt a magyar csapat.

Az FTC vezetőedzője a kazincbarcikai siker után meglepődött azon, amit a játékosairól megtudott.

A címvédő Ferencváros már csak két pontra van a listavezető Pakstól.

A Ferencváros válogatott kapusa a szokásosnál is nagyobb terhelésnek van kitéve.

A válogatottba bekerült Bárány Donát szerint nem reális a dobogó az éllovas Debrecennek.

Kik és miért terjesztik azt, hogy a magyar bajnokcsapat edzőjét skót és angol klubok akarják elvinni?

Az Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában a török együttes a magyar bajnokot fogadja.

A legutóbbi tizennégy főtáblás fellépésüket elbukták a pozsonyiak, miközben a magyar bajnokot dicsőítik Európa-szerte.

Végre a második számú nemzetközi kupasorozatban is sikerült legyőzni a bolgár bajnokot.

A Ferencváros játékosai és szurkolói újra bizonyítottak. Busai Attila és Szendrey Zsolt „Szasza” értékelt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A háborúellenes gyűlésről posztolt a miniszterelnök.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Orosz drónok támadtak.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A magánszemélyeket ez év első hónapjaiban több kötelezettség érinti.

A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.