A Momentum alelnöke a jobboldalt okolja a Fico-merényletért
Tompos Márton a szélsőbaloldalt is szélsőjobboldalnak nézte.
Tompos Márton a szélsőbaloldalt is szélsőjobboldalnak nézte.

A hírek szerint az ellenzék vezetőjét börtönbe akarják küldeni Szlovákiában, ezért most indokolt a szokásosnál is nagyobb figyelem – hangsúlyozta a miniszter.

A volt szlovák kormányfőt és belügyminiszterék bűnszervezet alapításával és működtetésével gyanúsítják.

Kiderült, melyik kiadót vette meg egy Soros Györgyhöz köthető vállalat.

A felvidéki magyar politikának, egy népszámlálásról népszámlálásra fogyatkozó, szűk félmilliós közösség képviseletének tiszta lapot kell nyitnia. Ez anyaországi érdek is.

A legnagyobb kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) vezeti a népszerűségi listákat a február 29-ére kiírt szlovákiai parlamenti választások előtt, a szavazatok 17,7 százalékát szerezheti meg.
Történelmet írt Zuzana Caputová, aki a szombati elnökválasztás második fordulóját követően nemcsak az első női államfője lesz Szlovákiának, de 45 évesen egyben a legfiatalabb is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

A házkutatás során kokain is előkerült.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források jelentős része az ukrán „háborús maffia” zsebébe vándorol, miközben Brüsszel újabb támogatásokat sürget Kijev számára.

A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.

A 43 gólig jutó bakonyiaknak nem jelentett gondot a norvég Kolstad legyőzése.

A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.