Fidesz: A baloldal az energiaszankciók pártján áll
Gyurcsányék már régen elzárták volna a gáz- és olajcsapot, ami az energiaellátást is veszélybe sodorta volna.
Gyurcsányék már régen elzárták volna a gáz- és olajcsapot, ami az energiaellátást is veszélybe sodorta volna.

Még mindig a kilenc hónapig járó munkanélküli-segélyben látja a megoldást az MSZP.

Rácz Anikó a város fejlesztése érdekében újra összefogást szeretne a településen.

Már szerdán parlamenti döntés születhet a reklámadóról – tudta meg a Magyar Nemzet.
Rogán Antal és Szájer József ismertette a kormánypártok legfőbb céljait az EP-választások előtt.
Ő az utolsó, aki tudhat valamit a szocialista bűnregényről – közölte a Fidesz.
Hoppál szerint 2010 előtt épp ők húzták a rövidebbet, de ennek vége.
Magyarország jobban teljesít címmel országos konferenciasorozatot indít a Fidesz az eddigi kormányzati eredményekről – közölte Nyitrai Zsolt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Fidesz politikájáról írt elemzést Bokros Lajos a Financial Times londoni gazdasági napilap felzárkózó térségekre szakosodott blogrovatában (Beyondbrics).
Finisébe érkezett az új választási törvény elfogadása, az új jogszabály nagyobb egyenlőséget biztosít a részvételre.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen.

A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

Találtak egy embert, aki segíthet a nyomozásban.

Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

The Hungarian Prime Minister has shared glimpses into what Christmas looks like for him on several occasions.

A szövetség beszámolója szerint kórházban tölti a karácsonyt Bardóczky Kornél.

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.