Átfogó forgalomszámlálást sürget a fővárosban a Fidesz
Szentkirályi Alexandra több előnyt is felsorolt.
Szentkirályi Alexandra több előnyt is felsorolt.

ELEMZŐI HANGERŐ – Már az ellenzéki közvélemény-kutatók sem tudják titkolni, hogy trendforduló van kialakulóban.

A Fidesz budapesti vezetője mutatta be a vasárnapi újpesti–angyalföldi időközi országgyűlési képviselőválasztás kormánypárti jelöltjét.

Az elemző szerint már az ellenzéki közvélemény-kutatók sem tudják titkolni, hogy trendforduló van náluk is.

Egy egész csomagot állított össze a Fidesz fővárosi frakciója.

Bizonyíték van arra, hogy régóta átverik a választókat, a Fidesz tüntetést szervez a megszorítás ellen.

A politikus leszavazta a Fidesz javaslatát, amit most sajátjaként tüntetne fel.

Magyar Péter ideges, mert nem ő tematizál, minden trükköt megpróbál.

A kormányfő képekkel jelentkezett a kormány március 15-i rendezvényéről.

Mérgező anyagokkal fújják be a dohányt – így készül a herbál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.