Régi közös fényképpel búcsúzik Varga Mihály Wachsler Tamástól
A jegybankelnök 1990-ben a szerdán elhunyt egykori politikus mellett ült az Országgyűlésben.
A jegybankelnök 1990-ben a szerdán elhunyt egykori politikus mellett ült az Országgyűlésben.

Maratoni hosszúságú ülésen vesznek ma részt a képviselők.

A gyerekek védelme a legfontosabb, a törvényeket be kell tartani.

A Steindl Imre-program vezetője idén részesült a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat kitüntetésben.

A néhai politikus, a Steindl Imre-program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hatvanévesen hunyt el.

Az egykori politikus hatvanéves volt.

Steiner Attila szívesen beszélget Magyar Péterrel a régi ügyeiről, közös fotót is posztolt a Tisza-vezérrel.

Az elmúlt hetekben több razziát is tartott a rendőrség.

Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ elemzője szerint az erőviszonyok változását jelzi az újpesti időközi választás az ellenzéki oldalon.

Fontos témákat beszélt át a Rapid délelőtti adásában Máté Patrik, a Magyar Nemzet újságírója és Kis Ferenc, a Mediaworks főmunkatársa.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Hétfőn délután négyen jutottak a harmadik fordulóba, egyikük sem kiemeltként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.