Óriási fölénnyel, a szavazatok majdnem 75 százalékát kapva nyert a Fidesz-KDNP jelöltje Kiskőrösön
A Bács-Kiskun vármegyei településen egyéni önkormányzati képviselőt választottak. Ba Edit a voksok 74, 79 százalékát szerezte meg.
A Bács-Kiskun vármegyei településen egyéni önkormányzati képviselőt választottak. Ba Edit a voksok 74, 79 százalékát szerezte meg.

Újra itt a centrális erőtér… vagy lengyelesedünk?

De mi a helyzet odaát, a másik parton, az ellenzék térfelén, vagyis Mordorban? Ott bezzeg minden remek!

Ligetiné Komáromi Gabriella kapta a legtöbb szavazatot Budakeszin tartott időközi önkormányzati választáson

Fidesz–KDNP támogatottsága 42 százalék, míg az ellenzéki összefogás 25 százalékos eredményt érne el, ha most vasárnap lenne választás.

Gyurcsány pártja a legerősebb, Karácsonyék pedig egy százalékon állnak.

A kormánypártok visszaerősödését mérik az egymástól független közvélemény-kutatások.

A IV. kerületi útfelújítások helyett a főpolgármester mostanában inkább a Nyugati tér sorsával foglalkozik, legalábbis szavakban.

A kormánypártok megőrizték a támogatottságukat.

Balogh László szerint az önkormányzati társulás a városi közgyűléshez hasonlóan politikai csatatérré válhat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

A digitális tér hatalmas előnye, hogy az ügyintézés egyszerűvé és gyorssá vált. (x)

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.