Megérte kiállni a miskolctapolcai fürdő mellett
Hollósy András szerint a létesítmény újranyitása az életet jelenti sok helyi vállalkozásnak.
Hollósy András szerint a létesítmény újranyitása az életet jelenti sok helyi vállalkozásnak.

A baloldal megnehezítette, a jobboldal javította az idősek mindennapi megélhetését.

A kormánypártok jelöltjének győzelme azért is jelentős, mert nem lesz változás a képviselő-testület erőviszonyaiban.

A Fidesz–KDNP szerint a baloldal töredékáron bocsátott licitre helyben egy értékes területet.

A kormánypártok a baloldali városvezetésen megspórolt pénzt a nyugdíjasoknak adnák.

A kormánypártok a baloldali városvezetésen megspórolt pénzeket a nyugdíjasoknak adnák.

A miskolci Fidesz–KDNP megszüntetné a pénzszórást, és a megtakarítást az embereknek adná.

Rémisztő, hogy köztiszteletben álló, elismert művészek, értelmiségiek képesek a legalapvetőbb tényeket is tagadni.

Helyi szinten emlékeznek a kormánypártok a hatvanhat és a tizenhat évvel ezelőtti eseményekre.

A szemkilövető bukott kormányfő pártja és árnyékkormánya október 23-án utcára vonul.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal friss jelentése súlyos összefüggésekről rántotta le a leplet.

Az úszószövetség elnöke a jogerős ítélet szerint bérgyilkossal lövette agyon legnagyobb üzleti riválisát.

A gyermekkorában sérült személyiség képes érzemeket imitálni érdekből, sosem találja meg a megnyugvást.

Az interneten elszabadultak az indulatok.

Új terveik vannak, amiket Orbán Viktor határozottan elutasít.

A korrupciós ügyek átszövik egész Ukrajnát.

Ismét tilosban járhatott a bizottsági elnök.

Minden sportcsatorna százszor meggondolná, hogy belevágjon-e a görög meccsek közvetítésébe.

Öt évet töltöttek el közösen a Liverpoolnál, most viszont egymással küzdenek meg ugyanazért a célért.

Nyolcvanéves a magyar rockzene ikonikus alakja
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.