Hűség és szolgálat – mindhalálig
Egy igaz magyar hazafi: száz éve született Horváth János.
Egy igaz magyar hazafi: száz éve született Horváth János.
November 9-én mutatják be Brüsszelben a valós eseményeket feldolgozó politikai thrillert.
Márki-Zaynak az a legfőbb baja, hogy kilencmillió fasisztával nem lehet klímakommunizmust építeni.
A családokért felelős miniszter szerint a baloldalnak nincs határozott családpolitikája, a meg nem születő gyermekeket bevándorlókkal pótolnák.
A kormánypártoknak Budapesten kívül is kiemelkedő a támogatottsága.
A Fidesz szeretné lejáratni az államférfit. Állítólag...
Borzalmas emberi tragédiák, soha be nem hegedő sebek, kitörölhetetlen emlékek, visszatérő rémálmok.
Közel másfél millió aláírás gyűlt már össze a nagyobbik kormánypárt petíciójára.
Közleményükből kiderül: a jövő évi országgyűlési választásokra is készül a szervezet.
A két politikus megjelent nyilatkozatai egyértelművé teszik, hogy közös kormányzásra készülnek, folytatódik a Fidesz aláírásgyűjtése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő Kyren Wilson 6-2-es vezetésről kapott ki a kínai Lei Pej-fantól a sznúker-világbajnokság első fordulójában.
Mexikóból és más országokból tervezhetnek merényletet az elnök ellen.
A nagyszombati húsvéti vigília szertartását a Szent Péter bazilikában tartották, melyet Ferenc pápa küldöttje Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezetett.
A hagyományos húsvéti sonka s a sonkalében főtt tojás nem hiányzott soha az asztalunkról,.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.