Nem az aranylabdás Rodri lett az év játékosa a FIFA szavazásán! + videó
Ezúttal Vinícius Júnior kapta a legtöbb voksot, a Puskás-díjat pedig Alejandro Garnacho nyerte el.
Ezúttal Vinícius Júnior kapta a legtöbb voksot, a Puskás-díjat pedig Alejandro Garnacho nyerte el.
Már kedden megtudhatjuk, hogy a FIFA szerint kik voltak az év legjobbjai, és a Puskás-díj is most talál gazdára.
A pénteki sorsoláson a magyar labdarúgó-válogatott akár ötcsapatos csoportba is kerülhet a világbajnoki selejtezőkben.
A FIFA világranglistáján utolsó San Marino csoportelsőként feljutott a C divízióba.
A szavazáson a játékos személyisége, viselkedése, a fair play is szempont.
„Csak a legnagyobbaknak jár!” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor.
Rendhagyó átigazolási szabályok lesznek érvényben a a jövő évi klubvilágbajnokságon részt vevő klubok számára.
Gianni Infantino legújabb lépése vélhetően csak tovább ront a helyzeten.
A sűrű versenynaptár veszélyezteti a játékosok egészséget, ami alapvető emberi jog.
Az Európa-bajnok Spanyolország öt helyet előrelépve már harmadik a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség világranglistáján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
Információs hadviselés zajlik a budapesti békecsúcs kapcsán – írta gyorselemzésében Deák Dániel.
A háttérben zajlanak a tárgyalások, mindenki azt találgatja, mikor találkozik Trump és Putyin.
Valótlanságot állított Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben.
Az árulás és túlélés viharos története.
Az Olimpiakosz hatalmas pofonba szaladt bele a Barcelona ellen.
A Balaton-felvidéken csaknem félmilliárd évet ugorhatunk vissza az időben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.