Hihetetlen izgalmakkal kecsegtet Angelina Jolie új filmje
Debütált az Akik az életemre törnek magyar előzetese.
Debütált az Akik az életemre törnek magyar előzetese.
Az Emmy-díjas brit színésznő, Phoebe Waller-Bridge lesz Harrison Ford párja az Indiai Jones ötödik filmjében – jelentette be pénteken a Lucasfilm.
A Nemzeti Filmintézet Szomjas Györgyre emlékezve szerda éjfélig ingyenesen elérhetővé teszi a nemrég elhunyt rendező emblematikus alkotását, a Talpuk alatt fütyül a szél című filmdrámát.
A színésznő állítólag Jason Sudeikisszel randevúzik.
Végre megtudjuk, hogyan lett Szörnyellából az egyik legkegyetlenebb főgonosz a mesék világában.
Az Oscar-díjas rendező Empire of Light címmel készülő filmje 2022 őszén kerülhet a mozikba.
A rajongók sokáig reménykedtek benne, hogy a folytatásban is feltűnik majd a filmsztár.
Az egykori popdívát nagyon megviselte látni önmagát és élete legsötétebb korszakát a képernyőn.
Hétvégén 32,2 millió dollárért, szerdai bemutatója óta 48,5 millió dollárért váltottak rá jegyet.
A járványhelyzet megbénította a mozit, mégis, a film egyetlen hétvége alatt 120 millió dollárt termelt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A légitársaság számára az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága a legfontosabb.
„Az űrtechnológiának tudományos, biztonságpolitikai jelentősége is van.”
Ennek sokan örülni fognak.
A szélsőbaloldali politikus szerint már el van döntve a sorsa.
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
Ennek sokan örülni fognak.
A szélsőbaloldali politikus szerint már el van döntve a sorsa.
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.