Magyar rendezőt hívtak meg a Berlinale filmfesztivál zsűrijébe
A zsűritagok karantént követően a fesztivál mozijában nézik meg a versenyfilmeket Berlinben.
A zsűritagok karantént követően a fesztivál mozijában nézik meg a versenyfilmeket Berlinben.
A főszerepet is a színésznő alakította, aki korábban a Kártyavár című tévésorozatban is rendezett.
A John Lee Hancock rendezésében készült Warner Bros. produkciót 2071 vásznon kezdték vetíteni.
Az elmúlt évek japán filmterméséből harminc alkotást láthatnak az érdeklődők a JFF PLUS Online Japán Filmfesztiválon február 26. és március 7. között.
Az alkotást a horrorfilmjeiről és színészi szerepeiről elhíresült Eli Roth rendezi majd.
Kísérteties a hasonlóság! Kristen Stewart élete egyik legnagyobb szerepére készül.
A filmtörténetben úttörő szerepet játszó, csütörtökön elhunyt színésznő halálhírét családja jelentette be.
Két hónappal későbbre, júliusra halasztják a hagyományosan májusban tartandó kiemelt jelentőségű eseményt.
A produkció a Forma 1 tehetséges fiatal versenyzőjéről szól, aki kénytelen sofőrállást vállalni, hogy megmentse családját.
Mivel a pandémia alatt az észak-amerikai mozik javarészt zárva tartanak, így a díjszezon filmjei közül alig néhányat mutattak be
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajna felajánlja partnereinek, hogy eldöntsék, hogyan látják az Oroszországi Föderációval vívott háború végét és Kijev helyét a globális biztonsági architektúrában.
Donald Trump hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy orosz fenyegetés esetén cserben hagyná Lengyelországot.
Elérkezett az idő egy elavult, rossz törvény megváltoztatására.
A Nemzetközi Bokszszövetség anyagilag is támogatja a perben mellé álló nemzeti szövetségeket.
A zenekar életének fontos állomásairól és tehetséggondozó programjukról is kérdeztük Záborszky Kálmán vezető karmestert.
Veszélyeket rejt a blokkosodás, a legnagyobb vesztes az unió lehet.
A Fenix FC debütálása nem sikerült túl fényesre, ugyanis 19-0-ra kikaptak az első fordulóban.
A 91 éves Szathmáry Géza egyetemistaként jelen volt az eredeti lyukas zászló megszületésénél.
Magyar Péter pártjának képviselője is megszavazta lakossági energiatámogatások kivezetését szorgalmazó dokumentumot.
Kerekes Ildikó 2019 óta vezeti a Jenő nevű települést, idén is újraválasztották.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.