Felhévizy Félix íróasztalán egy, még a dédnagyapjától örökölt Petőfi Sándort ábrázoló szobor díszelgett. Ez a kis bronzszobrocska apáról fiúra szállt a hosszú évek során, mindenki nagy becsben tartotta és büszkén őrizte, annak ellenére, hogy nem egy híres szobrász alkotása volt. Felhévizy mind a mai napig emlékszik arra a napra, amikor megkapta a szobrot édesapjától. A tizennyolcadik születésnapja volt akkor, amikor az alábbi atyai mondatok elhangzottak:
– Kedves fiam, most, hogy tizennyolc éves lettél szeretném neked ajándékozni ezt a Petőfi-szobrot, amit én is az édesapámtól kaptam annak idején. Ez a kis tárgy szimbólum. A költőóriás, Petőfi Sándor szobra, aki a szabadság költője volt, hozzon szerencsét neked, fiam az életed során.
Minden egyes alkalommal, amikor Felhévizy ránéz az íróasztalán lévő szoborra, ezek a szavak jutnak az eszébe.

Az pedig, hogy Petőfi személye előtérbe került, nem másért történt, mert a baloldal hangosan hisztériázni kezdett azon, hogy Most, vagy soha! címmel történelmi filmet forgatnak Rákay Philipék. Az verte ki a biztosítékot az egyébként mindig toleráns és a kultúra ügyét módfelett szívükön viselő ballibeknél, hogy Rákay Phillip alkotócsapatával a magyar filmtörténet egyik legnagyobb támogatását elnyerve, 4,5 milliárd forintot kapott a Petőfi-bicentenáriumra időzített alkotásra. Természetesen ez csupán a mézesmadzag. A pénzre való hivatkozással próbálják befolyásolni a közhangulatot, és a saját szavazóikat tovább hergelni a kormány ellen. A valós indok sokkal inkább az, hogy mindent zsigerből gyűlölnek, aminek bármi köze is van a magyar nemzethez, Magyarország kultúrájához, hagyományaihoz, értékeihez.
Petőfit különösen nem szeretik, mert hiába próbálták a kommunista propagandisták baloldali forradalmárként integrálni a diktatúra kulturális programjába, kudarcot vallottak.
Petőfi Sándor megmaradt a magyar szabadság hírnökének. Ezért nagyon is időszerű róla filmet forgatni, hiszen a várt nagy ívű történelmi filmek nem készültek el a rendszerváltás után. Az alacsony költségvetésű Honfoglalás (1996) és a Sacra Corona (2001) mellett egyedül a Hídembert (2002) lehet pozitív példaként említeni.