Máris továbbjutásról dönt az Európa-bajnokság első rangadója
A csütörtöki programból kiemelkedik a spanyol–olasz találkozó.
A csütörtöki programból kiemelkedik a spanyol–olasz találkozó.
A Németország–Magyarország Eb-mérkőzés örökre Danny Makkelie játékvezető megosztó döntéséről marad emlékezetes.
Az UEFA az X-oldalán mutatta meg a jelenetet.
Skócia fontos pontot szerzett Svájc ellen.
Harmadik Eb-jén vesz részt a 29 éves középpályás.
Cristiano Ronaldo és José Mourinho is kikelt már a holland játékvezető ellen, joggal.
Ha vasárnap sikerül legyőzni a skótokat, akkor még lehet számolgatni.
A bírózás helyett a szurkolókkal foglalkozott a magyar válogatott középpályása.
A skót válogatott lebőgött Németország ellen, de szerdára összekapta magát.
A miniszterelnök a helyszínen szurkolt a válogatottnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Liga pontidai pártgyűlése egyben a Patrióták Európárt pártcsoport első közös fellépése is volt.
A Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjút az Országgyűlés elnöke.
A Paks ezúttal is legyőzte a Ferencvárost, Böde Dániel gólt fejelt, és ő volt a mezőny egyik legjobbja.
A mentőegységet rosszulléthez riasztották, a mentőautó megkülönböztető jelzéseket használt, amikor egy személyautóval összeütközött.
A Tisza Párt elnöke nem teszi zsebre, amit Bryan Leib mondott.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Libanon az Izrael és a Hezbollah síita milícia összecsapásai miatt november 4-re halasztotta a tanévkezdést – közölte vasárnap Abbász al-Halábi oktatási miniszter.
A negyedik fordulóban a százszázalékos Győr a nullapontos Buducsnoszt otthonában lépett pályára.
Ezekre a dolgokra érdemes figyelnie.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.