Marco Rossi belengette a lemondását, aztán valóságos mesehőssé vált
Marco Rossi válsága, a világjárvány és Szoboszlai Dominik drámája után mesebeli volt az Eb 2021-ben.
Marco Rossi válsága, a világjárvány és Szoboszlai Dominik drámája után mesebeli volt az Eb 2021-ben.

Akadnak néhányan a válogatott keretben, akik bármilyen sportágba fognak, abban sikeresek.

Szombaton már Eb-meccset játszanak a mieink Németországban.

Négy Eb-csapat játszott felkészülési meccset vasárnap.

A 2016-os Európa-bajnokság magyar katarzisa több szempontból egyszeri és megismételhetetlen.

A keretértékek alapján a magyar csapat az Európa-bajnoki mezőny végén kullog Georgia és Albánia mellett.

Lang Ádám vegán étrendet követ, a magyar játékosok gazdag kínálatból választhatnak a telki edzőtáborban.

Romelu Lukaku két góljával Puskás Ferencet megelőzve feljött az örökranglista hatodik helyére.

Aki Marco Rossi előtt áll, annak ehhez kiemelkedő eredmény kellett.

Kimaradt tizenegyesekkel, sok elhibázott ziccerrel és potyagólokkal nehezítette a saját dolgát a válogatott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A miniszterelnök sikeres tárgyalást zárt Washingtonban.

Az Egyesült Államok elnöke éles szavakkal bírálta a televíziós társaságot.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Mcsi Attila volt a légió egyetlen gólszerzője, Szoboszlai Dominik felemás hetet zárt.

Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök együttérzően baráti kapcsolata lélektanilag részben arra épül, hogy mindketten átélik a globális hamis narratíva iszonyú erejének pusztító hatását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.