Elmegyógyintézetbe küldték a pride idején játszótér mellett maszturbáló férfit
Egyelőre harminc napra.
Egyelőre harminc napra.
Több találkozó nem lesz.
Hamarosan kiderül, mi lesz a sorsa a budapesti embervadászat egyik főszereplőjének.
A szükségállapot miatt a börtön falain belül és azon kívül is segítenek.
Személyi sérülés és szökés sem történt a tűzesetben hála a büntetés-végrehajtás őrmesterének.
Cél a fogvatartottak hozzájárulása a tartásuk költségeihez, valamint visszailleszkedésük a társadalomba.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint valótlanok az egyik külföldi fogvatartottra hivatkozó, az olasz, majd a magyar médiában megjelent állítások.
A szegedi Csillagbörtönben az ország legveszélyesebb bűnözőit tartják fogva.
A munkálatokból a büntetés-végrehajtási intézetek is kivették a részüket: a fogvatartottak hajnal óta dolgoznak a közterületeken.
Négy ráckevei óvodaépület, egy bölcsőde és egy iskola öt tanterme újult meg az elítélteknek köszönhetően.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tolvaj számos érmet és trófeát ellopott.
Brüsszel hibái továbbra is akadályozzák a vámmegállapodást.
Hihetetlen.
A baloldalhoz köthető kutató cégek minden választás előtt tendenciózusan alul mérik a Fideszt és túlértékelik az aktuális ellenzéki kihívó támogatottságát.
Bemutatkozott a Buick kínai almárkájának limuzinja, az Electra L7 hatótávnövelős változatban kezd.
Az uniós ügyekért felelős miniszter szerint a tervezet iránytalan, nem ad választ arra, miként válhatna az EU globális szereplővé, és nem segíti a versenyképesség helyreállítását sem.
Most dőlt el, ki áll ki a gazdák mellett.
Bemutatkozott a Buick kínai almárkájának limuzinja, az Electra L7 hatótávnövelős változatban kezd.
Az uniós ügyekért felelős miniszter szerint a tervezet iránytalan, nem ad választ arra, miként válhatna az EU globális szereplővé, és nem segíti a versenyképesség helyreállítását sem.
Most dőlt el, ki áll ki a gazdák mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.