Rekordáron kelt el egy igen ritka 18. századi konyak
A palack egy francia szeszfőzdéből származik, így ez a világ egyik legkorábbi megőrződött konyakja.
A palack egy francia szeszfőzdéből származik, így ez a világ egyik legkorábbi megőrződött konyakja.

Sajtóértesülések szerint a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool FC szeretné megszerezni Ousmane Dembélét, az FC Barcelona francia futballistáját.
Felhívtam a megadott telefonszámot, ahol azt mondták, maradjak otthon, ne hagyjam el a lakást.
A Juventus világbajnok francia labdarúgója, Blaise Matuidi koronavírustesztje is pozitív lett.
A koronavírus-járvány terjedése miatt őszre halasztották a teniszezők második Grand Slam-viadalát, a francia nyílt bajnokságot, azaz a Roland Garrost.
Nem javasolja gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedését a koronavírussal fertőzötteknek Olivier Véran francia egészségügyi miniszter, mert az súlyosbíthatja a betegség lefolyását.
Videokapcsolaton keresztül tárgyal kedden Recep Tayyip Erdogan török és Emmanuel Macron francia elnök, valamint Angela Merkel német kancellár az új koronavírus okozta járvány miatt, nem pedig személyesen Isztambulban, amint korábban tervezték – jelentette
Megkezdődött a 349 gyermek molesztálásával gyanúsított francia sebész, Joel Le Scouarnec pere pénteken a nyugat-franciaországi Saintes városában – számolt be az AP amerikai hírügynökség.
Európa nem átjáróház – ezt mondta a francia Republikánus Párt EP-képviselője a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában, miután Röszkén járt, ahol megnézte a schengeni határt védő kerítést.

Kollektíve lemondott csütörtök este a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia teljes vezetősége alig két héttel az idei díjkiosztó előtt, miután több mint négyszáz francia filmes szakember, rendezők és



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.