Az idén két puccs is lezajlott Maliban, amelyek nem találkoztak Franciaország rokonszenvével. Párizs nyolc éve állomásoztat a száheli térségben csapatokat, amelyek fő feladata a terroristaellenes harc. A minapi francia bejelentés szerint a közelmúltban végeztek a térség legkeresettebb és legveszélyesebb terroristavezetőjével, Adnán Abu Valíd asz-Szahravivel. A mali puccsok célja az volt, hogy megszabaduljanak az ország korrupt vezetésétől, de azért kár lett volna tagadni a hatalomátvétel franciaellenes élét. Ezt fel is fogták Párizsban: Macron bejelentette, hogy véget vet a Barkhane-hadműveletnek, és az északnyugat-afrikai országban állomásozó ötezer fős katonai egység létszámát fokozatosan a felére csökkenti. A hálátlan afrikaiak majd megnézhetik magukat – akár így lehetne összegezni a francia döntést.
A Kreml ártatlan?
Hát ha ez a helyzet, a mali katonai junta is készült válasszal. A jelentések szerint csak aláírásra vár a megállapodás arról, hogy az orosz katonai szolgáltatásokat nyújtó magáncég, a Wagner ezerfős állományt fog küldeni Maliba. Az ő feladatuk lenne az újjászerveződő hadsereg kiképzése és a vezetők biztonságának szavatolása. Ezért Mali bányakitermelési jogokat nyújtana az orosz cégnek. Persze Moszkva katonai szerepvállalása Maliban a franciáknak elfogadhatatlan. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter pár napja a francia katonák teljes kivonásával fenyegette meg Mali vezetését, ha az szerződést köt az orosz zsoldos katonákat foglalkoztató biztonsági céggel. Párizs semmiben sem akar közösködni az orosz államhoz közelálló – bár ezt minden megnyilvánulásában cáfoló – magáncéggel.
A Wagnerről, amely Jevgenyij Prigozsin, a Kremlhez közelálló vállalkozó tulajdonában áll, akkor kezdtek Oroszországban is cikkezni, amikor 2016-ban a szír Palmürában vitézkedtek. Állítólag száznál is több orosz fegyveres veszett oda, viszont elfoglalták a várost az iszlamistáktól. Az, hogy a szír elnök, Bassár el-Aszad rendszere megmenekült a végleges pusztulástól, jórészt az orosz légi fölénynek és a földön harcoló zsoldosegységeknek köszönhető. „Amikor a nyugati szövetségesek nem akarnak vagy nem tudnak beavatkozni, akkor jön el a mi időnk” – mondta egyik vezetőjük. És hasonló a viszony az orosz állammal is: a Kremlnek köze sincs ezekhez a zsoldosokhoz, csak épp ott avatkoznak be, ahol kényes lenne Moszkva elkötelezettsége. A katonai szerepvállalás kiszervezésének vagyunk tanúi, de ezt is amerikaiaktól tanulták el. Az adóparadicsomokban bejegyzett, katonai feladatokat ellátó cégre nem vonatkoznak azok a nemzetközi megállapodások, amelyek egy állam kezét gúzsba kötik.
