„Rutinná vált az életünkben a védekezés”
Franciaországi lakosok elmondták lapunknak: a többség elfogadja a járványügyi korlátozásokat.
Franciaországi lakosok elmondták lapunknak: a többség elfogadja a járványügyi korlátozásokat.
Szó esett az orosz biztonsági garanciaigényekről, valamint a karabahi és mali helyzet rendezéséről is.
Brigitte Macronnak elege lett a róla terjedő pletykából, miszerint férfiként látta meg a napvilágot.
Különösen a templomok és a bevásárlóközpontok területeit figyelik majd kiemelten.
A variáns 89 országban van jelen. Rekordot döntött a betegek száma az Egyesült Királyságban. A holland kormány szombat este jelentett be sürgős intézkedéseket.
Omár Raddadot azzal vádolták meg, hogy kivégezte munkáltatóját, a gazdag francia Ghislaine Marchalt.
Idén szűk négy hónap leforgása alatt sorra adták egymásnak a kilincset a legesélyesebb indulók.
A támadásban két migráns megsérült, egyikük súlyosan. Több mint háromszáz embert szállítottak befogadó központokba.
Sajtóértesülések szerint a mecset imámját megfigyelte a hírszerzés, miután kiderült, hogy dzsihádot hirdet az imahelyen.
Az elkövetett hibáiról és a jövő évi elnökválasztásról is nyilatkozott a francia elnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
ÉN CSAK LEÍRTAM... – A legfontosabb cél, hogy a nők újra fiatalabb korban szüljenek.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.