A jó választás: Éric Zemmour

A francia hazafiaknak elegük van a baloldalhoz igazodó képmutató jobboldalból, amely a nyári helyhatósági választásokon elért sovány győzelme miatt azt hiszi, hogy újra szárnyakra kaphat.

Néhány vezetőjében már fel is merült a kérdés: miért is nem ők azok, akiket a sors a francia nemzet élére rendel? Egyesek már beismerték, hogy a múltban követtek el pimaszságokat, de mások még erőlködnek, és buzgón szónokolnak, pedig ez a szánalomra méltó teszetosza francia jobboldal mindig ugyanazt a globalista politikát követte, mint Emmanuel Macron. Nagyot csalódik majd, ha azzal ámítja magát, hogy létezik számára visszaút a dicsőséges megtéréshez. Kivétel nélkül mindannyian csereszabatosak Macronnal.

Ez a társaság hadilábon áll a számtannal és fontos dolgokat nem fog fel. A helyhatósági választásokon mindössze 33 százalékos volt a részvétel, és ezeknek is csak 29 százaléka szavazott a jobboldalra. Ilyen sovány siker nem kecsegtet azzal a reménnyel, hogy a jobboldal bemasírozhat az elnöki palotába. Ők mégis ünnepelnek, és azt hiszik, hogy a közvélemény nagyobb része az oldalukon áll. Pedig ők is a globalizmust dicsőítik, holott a franciák 70 százalékának elege van a bevándorlókból és az iszlámból. Elegük lett a média félrevezetéséből is, ők független nemzeti államra vágynak.

Ilyen jelszavakat hangoztat a hivatalos jobboldal a helyhatósági választások után: „Most látjuk végre a fényt az alagút végén”; „Színesebb lett a világ, az embernek újra kedve támadt élni”; „Jobb helyzetbe kerülve nézünk a 2022-es választások elé”; „Immár bizonyos, hogy a jobboldal bejut a második fordulóba”; „Csalódtak azok, akik abban reménykedtek, hogy lelépünk a történelem színpadáról.”

Mivel bizakodnak abban, hogy eljutnak a választások második fordulójába, emlékeztetni kell őket arra, hogy mit műveltek, amikor ők voltak hatalmon.

Ez a jobboldal 1990-ben még azt hirdette, hogy az iszlám összeegyeztethetetlen a köztársasággal, nulla bevándorlást ígért és azt, hogy szociális juttatásokat csak francia állampolgárok kaphatnak. Majd Brüsszel globalista parancsára mindezt visszavonta. Azt is állította, hogy Franciaország gyökerei épp annyira táplálkoznak a muszlim, mint a keresztény hagyomány talajából. Kiesett emlékezetükből I. Klodvig frank király, az ország ezeréves keresztény múltja és negyvenötezer templomának sorsa.

A jobboldal ásta el Jean-Pierre Obin volt nemzeti közoktatásügyi főfelügyelő jelentését, amely felhívta a figyelmet a köztársaság iskoláinak ijesztő mértékű iszlamizációjára. A művelődésügyi miniszterünk ekkoriban egy bizonyos François Fillon volt.

A jobboldal másította meg a franciák „nem” szavazatát az európai alkotmányról, bizonyítva, hogy semmibe veszi a demokráciát és a népszavazást. Ők hagyták ki alkotmányunkból az előzetes népszavazás eredményét az EU bővítéséről, hogy ezzel is tetszelegjenek Ankarának. A jobboldal törölte el az idegen állampolgárságú bűnözőkre kiszabható dupla büntetést, azazhogy a büntetés mellett az elítéltet toloncolják is ki az országból.

A jobboldal engedte szabadon azokat a bűnözőket, akiket két évnél rövidebb börtönbüntetésre ítéltek. A hazafiatlan jobboldal is támadta a Nemzeti Frontot, és immár harminc éve minden választás előtt meghúznak vele szemben egy „köztársasági frontvonalat”. A demokráciaellenes jobboldal számolta fel az arányossági elemet a választási rendszerben, megfosztva ezzel tizenegymillió választópolgárt attól, hogy a Le Pen-féle Nemzeti Front képviselje őt a nemzetgyűlésben.

A jobboldal hozta létre a Muszlim Kultusz Francia Tanácsát, zöld szőnyeget gurítva az egykori francia iszlám szervezetek szövetsége, azaz a Muzulmán Testvérek lábai elé, akik e lehetőséget azonnal kihasználták a maguk javára. A jobboldal volt képes 54 000-rel csökkenteni a hadsereg létszámát, pedig katonáinknak annyi külországi bevetésben kell helytállniuk, mint még soha. Szintén ők csökkentették ezerháromszáz fővel a rendőrség és a csendőrség létszámát is, mit sem törődve a 2005-ös zavargásokkal.

A jobboldal merészelt bezáratni huszonegy felsőbb bíróságot, százhetvennyolc helyi, illetve rendőrségi bíróságot, hatvanegy tanácsadó bíróságot, ötvenöt kereskedelmi bíróságot, miközben az igazságszolgáltatás határideje drámaian meghosszabbodott. A jobboldal tett lakatot több tucat egészségügyi intézményre és tízezrével szüntetett meg kórházi ágyakat. A jobboldal kótyavetyélt el hatszáz tonnát az aranytartalékunkból, ráadásul éppen akkor, amikor annak ára a mélyponton volt. Azóta a háromszorosára emelkedett.

A jobboldal adta el autóútjainkat a szerencsés nagyvállalkozók örömére, akik azóta is buzgón fosztogatják az autósokat. A jobboldal határozata alapján tették át az angol határt Doverből Calais-ba, ahol az így kialakult áthatolhatatlan emberdzsungel az egész környéket tönkretette. A jobboldal szó nélkül nézte Moammer Kadhafi megölését, az egyetlen védőbástya eltüntetését a militáns iszlám és az afrikai migránsinvázió útjából.

És ez a jobboldal kényszeríti most lemondásra azokat, akik határozottabb állásfoglalást követelnek az erőszakos bevándorlókkal és az iszlámmal szemben. Ezek aztán semmitől sem riadnak vissza! Az a tény, hogy egy déli város köztársaságpárti polgármestere – engedve a baloldal és a muszlimok nyomásának – megtiltja, hogy Éric Zemmour a városában tarthasson nagygyűlést, azt bizonyítja, hogy a köztársaságpártiak csak névlegesen jobboldaliak. A hivatalos jobboldal szalad a brüsszeli őrület után, rég megtagadta az 1990-es véleményét mind a migránskérdést, mind az iszlám terjedését illetően, és még véletlenül sem ejti ki a száján a „haza” vagy a „gall identitás” kifejezést.

A fő cél: harc Marine Le Pen pártja és az Identitás Nemzedék mozgalma ellen, illetve behódolás a brüsszeli globalisták parancsuralmának. Mit is mondott Xavier Bertrand nemrégiben Éric Zemmournak? „Tudom, hogy nem magas szintű politikát folytatok. De hát senki sem folytat ma magas szintű politikát. Az elnökválasztás sem valamiféle vizsga, hanem verseny. Le kell győzni a másikat.”

Persze a vakok országában a félszemű is király. Ez a jóember ugyan tudatában van alkalmatlanságának, mégis azon igyekszik, hogy majdan egy olyan országot kormányozzon, amely jelentős nukleáris hatalom és vétójoga van az ENSZ-ben. Észbontó! És ne feledjük: ő a jobboldal fő esélyese! Egy tehetségtelen senki, aki ugyan nem tagadja hiányosságait, de azért szeretné átszakítani a célszalagot.

A nép rászedését gyakorolják nap mint nap. Tragédia, ami nálunk folyik. Nem lehet számítani rájuk, mert mindig cserben hagyták a választóikat. Eszük ágában sincs megvédeni a francia identitást az egyre erősödő fehérellenes küzdelemben. A francia jobboldal a macronizmus fénymásolata. Nincs is min csodálkozni, hiszen oly sokan csatlakoztak közülük hozzá, Franciaország sírásójához.

Csak akkor képes megmaradni ez az ország, ha mi, nemzeti baloldaliak is teljes mellszélességgel Éric Zemmour mögé állunk. Ő az egyetlen, aki képes megvédeni hazánkat a teljes káosztól. Csak ő képes nemet mondani a brüsszeli őrültségekre, ő tudja érvényre juttatni a követelményt, ami nélkül a haza elpusztulna: „La France d’abord!” (A haza mindenek előtt!) Ezért van szükség minden rá leadott szavazatra már az első fordulóban. Lejárt az üres ígéretek ideje, a sehova nem vezető szónoklatok órája. Fel kell ébrednünk, ha nem akarjuk, hogy Franciaország hajója végképp zátonyra fusson.

A szerzők francia újságírók