Vészkiáltás
Értelmes párbeszéd helyett a hatalom minden lehetséges eszközzel a katonák elnémítására törekszik.
Értelmes párbeszéd helyett a hatalom minden lehetséges eszközzel a katonák elnémítására törekszik.
A koronavírus elleni vakcinák kilenc új milliárdost termeltek ki; Olaszországban a visegrádi országokat említik mérvadónak. Áramhiány léphet fel Svédországban a kevés megújuló energiaforrás miatt; „Mindannyian az iszlamofóbia ellen” mottóval indít jelölte
Korábban a hadsereg, most pedig már a rendőrök is fellépnek Emmanuel Macron elnök politikája ellen.
A demonstrációval a fegyveres erők a francia kormánytól követelnek hathatósabb intézkedéseket.
Paul Almásy, a képriport egyik legnagyobb hatású alkotójának életművéből láthatunk egy érdekes válogatást a Mai Manó Házban.
Támogatásáról biztosította Emmanuel Macron az egyiptomi elnököt az izraeli–palesztin konfliktusban tett közvetítési erőfeszítéseiben.
Az árverésen több mint 600 tétel szerepelt Takada Kenzo pazar párizsi otthonából, ahol életének utolsó 15 évét töltötte.
A tiltások ellenére ezrek vonultak az utcákra Németországban, Franciaországban és Angliában, hogy Izrael légitámadásai ellen tiltakozzanak.
A több mint ötméteres tengeri emlős bomló tetemére szombaton bukkantak sétálók Franciaország atlanti partvidékén.
A török elnök a „demokrácia guillotine-jának” nevezte a francia államfő által támogatott törvényjavaslatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
„Putyin csak levegőt akar eladni” – mondta az ukrán elnök.
Új dimenziót nyit a közmédia: már okostelevízión is elérhető a Médiaklikk.
Sokszor csak a legszükségesebb javításokra van idő, és előfordul, hogy saját szerszámokkal dolgoznak a műhelyben - mondat a Magyar Nemzetnek egy szerelő.
„Csábítónak tűnt” – mondta utóbb a tolvaj.
Többen hagyják el az országot, mint amennyien bevándorolnak.
Két kamion ütközött.
„Csábítónak tűnt” – mondta utóbb a tolvaj.
Többen hagyják el az országot, mint amennyien bevándorolnak.
Két kamion ütközött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.