Fülészeti szakrendelés

Az amerikaiak az elmúlt évtized első felében a dán titkosszolgálat közbenjárásával lehallgatták a nyugati szövetségesek telefonbeszélgetéseit, üzeneteit. A közvélemény megdöbbent, a politikusok pedig megpróbálták ­hibátlanul eljátszani a meglepetésüket. A jövő héten esedékes NATO-csúcson, amelyen részt vesz Biden amerikai elnök is, majd jól megfeddik a renitenseket. Ilyenkor jön egy sokat sejtető kacsintás.

German Chancellor Angela Merkel (L) and Denmark's Prime Minister Helle Thorning-Schmidt attend the "Council of the Baltic Sea States" leader summit at the Oceaneum in Stralsund, May 31, 2012. REUTERS/Jens Buettner/Pool (GERMANY - Tags: POLITICS) - BM2E85V0U6001 Fotó: POOL New

A nyolc évvel ezelőtt kirobbant Edward Snowden-ügy szálai idáig vezetnek. A volt CIA-alkalmazott 2013 közepén nyilvánosságra hozott olyan szigorúan titkos dokumentumokat, amelyek azt igazolták, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, az NSA a különböző kémprogramjai révén a világon bárhol képes rögzíteni telefonbeszélgetéseket, internetes üzeneteket. Snowden, hogy életét mentse, mert az amerikaiak szemé­ben ez a cselekedete hazaárulás, Oroszországig futott, ahol jelenleg is él. Az akkori leleplezés valóban megrázta a világot, hiszen az Egyesült Államok lehallgatási listája tele volt a nyugati szövetségesek vezető politikusainak neveivel. Az nem létezik, hogy ezt szárazon megússzák! – ez volt a feldúlt nyugati közvélemény első reakciója, aminek következtében a nyugati szövetségben megingott a bizalom.

Aztán az egész ügy elült, a nagy barát, Amerika, megígérte, hogy ilyenre többé nem vetemedik, megrovásban részesítette az NSA-t, és hatalmas átalakításokat ígért a kémszervezetben. Mondhatjuk ezt másként is: a botrány elcsitultával az Egyesült Államok felállt, leporolta magát, aztán minden folytatódott a bevált módon. A nyugatiak meg még egyszer bevéshették tudatukba: a hírszerzésben nincs barátság. Bizony még a szövetségesek is akarják tudni, hogy a hozzájuk közelállók miben mesterkednek, amikor azt hiszik, hogy a figyelő szemek egy pillanatra lecsukódnak, a fülek meg megszűnnek hallgatni. Még a legszorosabb együttműködésben, a kölcsönös bizalom légkörében is szükség van arra, hogy információkkal rendelkezzünk a másikról.

Angela Merkel és Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnök a németországi Stralsundban, 2012. Ettől az évtől kapcsolódott be a dán titkosszolgálat a lehallgatásokba. Fotó: Reuters

Ha ezt valaki technológiai fölényével éri el, akkor azzal. A nyugati szövetségesek akkori mérsékelt felháborodása is ezt támasztotta alá, nyilván ők is követtek el olyan kíváncsiskodást, amelyről az amerikaiaknak tudomásuk volt. A zsarolóeffektus hatott rájuk. Angela Merkel német kancellár mindhárom mobiltelefonját megfigyelés alatt tartották. Az évek alatt azért biztosan mondott olyat, amelyet nem amerikai füleknek szánt. Ezt alkalomadtán akár elé is tárhatják, ha jobb belátásra akarják bírni. Az Európai Unió vezető politikai és gazdasági erejét adó Németország csak meg tudja győzni a szövetségeseit arról, hogy nem kell itt különösebben ugrálni.

Mi történt azon az idei május végi vasárnapon? A dán közszolgálati tévécsatorna, a Danmarks Radio (DR) oknyomozó riportjában azt állította: bizonyítékkal rendelkezik arról, hogy a dán külső katonai hírszerzés (Forsvarets Efterretningstjeneste), az FR tevékeny közreműködésével tudták az amerikai ügynökök lehallgatni Német-, Francia-, Svédország, Norvégia, Hollandia és Nagy-Britannia vezető politikusait. A dán titkosszolgálat már rég rájött arra, hogy a tenger mélyén milyen értékek rejlenek. Nem halrajokra kell gondolnunk, bár az sem megvetendő, hanem nemzetközi telekommunikációs kábelekre, amelyeknek egy része dán felségvizek alatt vezet át, mintegy hetven kilométerre Koppenhágától. Az együttműködés az amerikaiakkal a Dunhammer-műveletre keresztelt akció keretében 2012-től valósult meg. A tengerentúli ügynökök rácsatlakoztak a nemzetközi forgalmat bonyolító kábelekre, és innen vették le a számukra érdekesnek minősülő információkat, a telefonbeszélgetések adatait, az sms-eket, az ­e-maileket, az internetes kereséseket.

A DR tévécsatorna birtokába került egy 2015-ös belső vizsgálati anyag, amely a műveletről készült. Május 31-én – előre egyeztetve – ebből részleteket közölt számos nyugati lap. Az biztos, hogy új tények kerültek elő az amerikaiak mesterkedésének módszereiről és az ebben szerepet játszó dán hírszerzésről. Most a közvélemény is megtudta, hogy ilyen nemtelen eszközöket is fel kell használni ahhoz, hogy a dánok a világ által irigyelve elégedett, jólétben eltöltött életet élhessenek. A Süddeutsche Zeitung német napilap kommentárjában megállapította, hogy a dán külső katonai hírszerzés állam az államban. Kikezdhetetlen, titkos hatalma révén messzire elér a keze. A sajtóban még az is napvilágot látott, hogy az FR ilyen jelentős akcióba a kormány előzetes tájékoztatása nélkül vágott bele. Ez elég kevéssé hihető, de az kétségtelen, hogy az elmúlt években voltak megmagyarázatlan vezetői távozások a szervezetből.

De vajon mi indokolta a dán titkosszolgálat ilyen készséges együttműködését? Az, hogy megerősítse szerepét a nemzetközi hírszerzői körökben. Létezik az Öt szem, az angolszász országok – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland – több évtizedes hírszerzői együttműködése, amelyhez a kémeknek csupáncsak közel kerülni azt jelenti, hogy megfogták az isten lábát. Olyan információkhoz juthatnak hozzá, amelyekről nem is álmodtak. Dánia „levelező tag” a szervezetben, és mivel ilyen lehetőséget biztosított az amerikaiaknak, számíthat a jóindulatukra. A kis észak-európai ország igényt tarthat a világot behálózó „nagy fülek” által észlelt értesülések többségére. A dán tévécsatorna által ismertetett dokumentumban az is szerepelt, hogy az FR hazai üzletemberek fontos telefonbeszélgetéseiről is tájékozódott. Másrészt a dán fél, mint Amerika hűséges barátja, joggal számíthat olyan fejlett amerikai katonai és hírszerzési technológiai berendezésekre, amelyekért mások csak reménytelenül ácsingóznak. Nem egy esetben az Egyesült Államok a technológiaátadásban már előrébb sorolta Dániát, mint az eddig első számú szövetségesnek számító Nagy-Britanniát.

A politikusoknak valószínűleg a legnehezebb eljátszani azt a szerepet, hogy ők is csak most értesültek a a szóban forgó ügyről. A hetekben egy német–francia közös kormányülés keretében Macron elnöknek és Merkel kancellárnak jutott ez a nehéz feladat. Kemény szavakkal ítélték el Dánia korábbi lépéseit, hiszen nemcsak NATO-­szövetséges, hanem európai partner is, ilyet nem szabad csinálni. Se szeri, se száma az üggyel foglalkozó vizsgálóbizottságoknak, amelyek feltárják a részleteket – majd valamikor a távoli jövőben. Az viszont nincs kizárva, hogy Dániában komoly hatása lesz a botránynak, akár titkosszolgálati reformokat eredményezhet, de az sem kizárt, hogy államüggyé dagad. Amikor nyolc éve a Snowden-ügy kipattant, az érintett nyugat-­európai ­országok ráuszították a titkosszolgálataikat, hogy derítsék ki a lehallgatási botrány minden részletét. Már csak azért is, hogy legközelebb ne álljanak olyan tehetetlenül, ha „nagy fülekkel” találkoznak.

Hasonló helyzet lesz a jövő héten kezdődő NATO-­csúcson is. Edward Snowden is megszólalt Moszkva környéki magányából. Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden Barack Obama alelnökeként vastagon benne volt a 2013-ban kipattant zűrös ügyekben – mutatott rá a volt hírszerző munkatárs. Most majd félszóval hitet tesz, ha egyáltalán érinti, arról, hogy nem fognak más telefonbeszélgetéseiben turkálni. De vajon bízhatunk-e a szavában?