Fürjes Balázs: Magyarország vagy szabad, vagy nem létezik
Az államtitkár szerint ha nemet mondunk hazánk, szokásaink és kultúránk erőszakos megváltoztatására, azt az egész nemzetért tesszük.
Az államtitkár szerint ha nemet mondunk hazánk, szokásaink és kultúránk erőszakos megváltoztatására, azt az egész nemzetért tesszük.

Mihálffy Béla, a KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy a baloldal választási kampányát Soros György, más néven „dollárpapa” jóvoltából finanszírozták.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára reagált közösségi oldalán a szemétszállítók sztrájkjára.

Gyurta Dániel és Schmitt Pál után Fürjes harmadik magyarként kapott szerepet a NOB-ban.

A Fidesz–KDNP jelöltje a budai polgárokért szeretne dolgozni, míg a baloldal kampánya láthatóan a rongálásról szól.

A program során több hónapnyi nemzetközi tapasztalat is szerezhető, végig mentorok segítik a résztvevőket.

Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált Fazekas Csilla vasárnapi I. kerületi győzelméhez.

Vajda Zoltán MSZP-s képviselő maga ismerte be, hogy csak jól „felb…szni" akarta a kata módosítása miatt tüntetők lelkét.

Az államtitkár szerint nem tudnak addig szót érteni, amíg vissza nem száll a valóság talajára az ellenzék.

Az ügynökaktákról beszélt a párt elnöke ma a Parlamentben. Fürjes Balázs államtitkár válaszában elmondta, megértik, hogy nehéz helyzetben van Gelencsérék pártja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.

Egy 6,5 megatonnás hidrogénbomba felrobbanásának megfelelő energia fog felszabadulni a becsapódás nyomán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.