Megkezdődött a fűtési szezon
A magyar családok kapják a legolcsóbban a földgázt Európában.
A magyar családok kapják a legolcsóbban a földgázt Európában.
Már most fel kell készülni a fűtési szezonra – hívta fel a figyelmet Palkovics László.
Nemzeti Népegészségügyi Központ: a fűtési szezon hatása a levegőminőség alakulásában is jelentkezik.
Már most érdemes a következő fűtési idényre gondolniuk azoknak, akik fával melegítik az otthonukat.
A Népszava által megszellőztetett költségvetési tervezet szerint mégsem jut minden nyugdíjasnak a kampányban beígért 20 ezer forintos fűtéstámogatásból.
Magyarországon az uniós átlagnál kedvezőbb a helyzet: az emberek 6,1 százalékának okozott komoly anyagi terhet a legutolsó vizsgált évben, 2018-ban az otthona megfelelő hőmérsékletének elérése.
A több mint hatmilliárd köbméter földgázból kétmilliárd az a mennyiség, amelyet szokatlan módon még ezen a nyáron, a 2020-as év ellátására kért leszállítani a magyar állam.
Megnyílt a lehetőség arra, hogy a fűtési szezon megkezdésével a távhőszolgáltatók elindítsák a szolgáltatást azokban az ingatlanokban, amelyeknek a lakói ezt igénylik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szaúdi hatóságok kérték az elkövető kiadatását, de Németország nem tett eleget a kérésnek.
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.
A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják.
Nem zörög a haraszt…
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
A zenekar december 28-án ad koncertet a MáraiKultban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.