Bayer Zsolt: Manfred Weber ismét remek ötlettel állt elő + videó
Az Európai Néppárt elnöke szerint Magyarország eltárolt gázmennyiségének legalább felét oda kellene adni a rászoruló európai államoknak.
Az Európai Néppárt elnöke szerint Magyarország eltárolt gázmennyiségének legalább felét oda kellene adni a rászoruló európai államoknak.

Az elmúlt egy-másfél évben robbanásszerűen emelkedtek az energiapiaci árak.

Az európai államok versenyt futnak az orosz energiahordozó kiváltására szánt cseppfolyósított földgázért.

Az Európai Unió elismerte, hogy nincs elég földgáz az orosz import kiváltására.

Palkovics László a luxembourgi tanácskozás után azt mondta, Magyarország az energiaellátás szempontjából már több mint egy évtizede megkezdte a függetlenedést.

Barack Obama gyakran kérkedik azzal, hogy küzd a globális felmelegedés ellen, eközben az ellenkezőjét teszi.

Néhány héten, hónapon belül nagyon aggasztó helyzet és három-négy, talán öt évig tartó hiány alakulhat ki.

A tárcavezető Alekszandr Novak energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel beszélt telefonon.

A német kormány a széntüzelésű áramtermelés bővítésével igyekszik csökkenteni a földgázfogyasztást.

A hangzatos deklarációk az alternatív gáz- és kőolajforrásokról nem realitás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

A komoly ügyekben Magyarországot hamarabb hívják a tárgyalóasztalhoz, mint az EU-t.

Egy újabb kiemelkedő alkotással gazdagította a néptáncelőadások sorát a Magyar Állami Népi Együttes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.