Ursula von der Leyen az Európai Parlament plenáris ülésének az ukrajnai háború helyzetéről és hatásairól folytatott vitáján kijelentette:
A gázárak felső határát megfelelően kell kialakítani az ellátás biztonsága érdekében. Emellett dolgozni kell a gázárak csökkentése, valamint a volatilitás és az orosz ármanipuláció hatásának korlátozása érdekében is.
Az EU fokozni fogja gázbeszerzésről szóló tárgyalásait olyan megbízható energiaszállító partnerekkel, mint Norvégia az importált gázért fizetett ár mérséklésére – tette hozzá az uniós bizottság elnöke. Majd emlékeztetett, hogy a két nap múlva kezdődő prágai Európai Uniós-csúcson erről is tárgyalni fognak a kormány és államfőkkel.
Szerinte az európai országoknak együtt kell dönteniük és cselekedniük a közös gazdasági érdekek védelme mentén. Mert ha akár csak egy tagállam is a saját útját járja, akkor az repedéseket okoz a rendszerben, amelyet „nem akarunk és ezek ellen tenni is fogunk” – üzent a renitenseknek.
A bizottság elnöke felszólásában hozzátette, hogy Oroszország hónapokon keresztül fegyverként használta az energiakincseit.
Természetes, hogy az európai polgárok gazdasági és társadalmi nehézségeket élnek meg az orosz háború miatt, ez leginkább a gáz-, elektromos áram- és üzemanyagárakban érzékelhető.
– mondta, majd hozzátette, hogy az árak növekedése a vásárlóerő és a versenyképesség csökkenéséhez vezetett. Azonban szerinte ebben a nehéz időben mutatott európai ellenállást „fent kell tartani, főképp az energetika terén”.
Ursula von der Leyen emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban az Európai Unió „mintegy tíz százalékkal csökkentette a gázfogyasztását, amely ugyan nem elég és további mérséklésekre van szükség, de ez egy nagy előrelépés”.
A bizottság elnöke szerint az oroszok aggódnak, mert a háború előtti 41 százalékos európai gázfelhasználási arányukat hét hónap alatt 7,5 százalékra mérsékelték az európai tagállamok.
Ez nagyszerű!
– örvendezett. Majd hozzátette, hogy a kieső orosz földgázt „a megbízható partnereink segítségével” kompenzáltuk, mint az Egyesült Államok vagy Norvégia. A gáztározók kapacitásáról pedig elmondta, hogy azok jelenleg kilencvenszázalékos szinten állnak uniós szinten, amely 15 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában volt – nyomatékosította.
A politikus emlékeztetett, hogy a tél lezárultával újra kell tölteni a gáztározókat, amelyben az európai országoknak össze kell fogniuk, mert szerinte az „nem lesz fenntartható, ha az európai tagországok megint egymást licitálják felül a globális gázpiacon”.
A bizottság elnöke a földgáz és a villamos energia árának együttmozgásáról elmondta, hogy „ezt a folyamatot limitálnunk kell”. Ezért egy strukturális reform keretében egy ársapkát javasolt arra a földgázra, amelyből elektromos áramot állítanak elő az Európai Unióban. Elmondása szerint az ársapkát – amely nem veszélyeztetheti az ellátást – egy átmeneti megoldásnak szánja mindaddig, amíg nem alakítanak ki egy jobban működő európai árindexet. – A bizottság már dolgozik ezen – fűzte hozzá.