Meg kell erősíteni a hazai fuvarozókat
Háromszorosára emelkedhet a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege.
Háromszorosára emelkedhet a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege.

A reálbérek növekedésére és a beruházásokra is szükség van a gazdasági lendülethez.

Vukovich Gabriella: A gazdaságkutatás sokáig balliberális hegemónia volt.

Nehezített körülmények között kell véghezvinnie a kormánynak azt, ami korábban már sikerült.

A koronavírus-járvány, majd később a háború több éve tartó növekedési aranykort zárt le.

Nehéz körülmények között, külső kockázatok mellett kell megvalósítani a fordulatot a gazdaságban.

A mutató majd 2025-ben tér vissza a jegybanki toleranciasávba az MNB szerint.

A legfontosabb feladatokat is összefoglalta beszédében a pénzügyminiszter.

Ha a reálbérek növekednek, a fogyasztás is nőni fog, ami a GDP nagyon fontos összetevője.

E hónapban a 15 százalékos kötelező akciózás is segíti a családokat és a pénzromlás megfékezését.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

A céldátumok egyre közelebb kerülnek.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

A Trónok harca egykori sztárja a harmadik színésznő, aki életre kelti az ikonikus brit régészt.

The DPK nationwide tour continues with live coverage of the event online and on Hir TV, while Magyar Nemzet provides continuous reporting.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.