Fel kell pörgetni a belső motorokat

Az év egészében a kivitel adhatja a gazdasági teljesítmény fő erejét, míg tavaly a növekedés húzóereje a beruházás és fogyasztás volt. A lendület visszaszerzéséhez mindenképpen szükséges a gazdaság belső motorjainak felpörgetése.

2023. 10. 18. 5:12
Vasárnapi boltbezárás , nyitvatartás, kereskedelem, népszavazás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő kedden derül ki, hogy mit mutatnak a számok a magyarországi keresetek augusztusi alakulásáról. Azt tudjuk, hogy júliusban a reálbérek még két százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbi szintjükhöz képest. Az év első hét hónapjában a keresetek átlagosan 13,9 százalékkal növekedtek, amely a reálkeresetek 7,2 százalékos csökkenését jelentette. Elemzői várakozások szerint az utóbbi mutató éves alapú változása szeptemberben vagy már augusztusban visszatérhet a pozitív tartományba.

Noha idén összességében kedvezőtlen képet mutat a bérek alakulása, Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza nemrégiben felhívta a figyelmet, hogy a reálkeresetek szintje a 2010-es értéket 65,4 százalékkal haladja meg. Ez árnyalja a kedvezőtlen jövedelmi helyzetről alkotott képet. A jelen és a jövő helyzetén persze nem segít, hogy mi történt a múltban. A kormány azon dolgozik, hogy ismét elinduljon a bérek felzárkózása. Ez a munkaerő megtartása és a kereslet felélesztése szempontjából fontos. Belső kereslet nélkül a gazdaság belső motorjai sem pörögnek fel.

Az elmúlt esztendőben a növekedés húzóereje a beruházás és fogyasztás volt, amellett, hogy az export is segítette a bruttó hazai termék (GDP) erősödését.

A fogyasztás mögött a rekordmagas foglalkoztatás, a reálbérek emelkedése és a háztartások jövedelmét növelő kormányzati intézkedések álltak. Ezekhez tartozott a gyermekes családok szja-visszatérítése, a minimálbér jelentős emelése, a közszféra béremelései, az egyes alapvető élelmiszerekre és az üzemanyagra vonatkozó hatósági ár, a jelzáloghitelekre érvényes kamatstop, valamint a 13. havi nyugdíj kiutalása. A lakossági fogyasztásra ezek mind erőteljes pozitív hatást gyakoroltak. A jövedelembiztonsághoz nagymértékben hozzájárult az átlagfogyasztás mértékéig csökkentett rezsidíjak fenntartása is. Tavaly a háztartások fogyasztási kiadása 6,5 százalékkal bővült, míg a kiskereskedelem összforgalma 5,3 százalékkal nőtt. A kormány konvergenciaprogramja mindezek mellett ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szankciós inflációval a múlt év vége felé már az erőteljes bérdinamika sem tartott lépést. A bérek vásárlóerejének csökkenése pedig fékezi a fogyasztási kiadásokat.

Ha a beruházásokra tekintünk, akkor a számok azt mutatják, hogy az orosz–ukrán háború következtében is kedvezőtlenné váló nemzetközi konjunktúra ellenére 2022 során mintegy 19 ezermilliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Magyarországon. 

Ennek eredményeként a beruházási aktivitás 2,2 százalékkal múlta felül a megelőző év teljesítményét. Ezzel 2010 óta összesen 73 százalékkal bővültek a fejlesztések, amelynek köszönhetően hazánk beruházási rátája a 2010-ben mért 20,1 százalékról 2022-re 28,5 százalékra emelkedett. Ha az idei évet nézzük, akkor azt látjuk, hogy a beruházások volumene a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5 százalékkal csökkent, míg az előző negyedévhez képest 4,1 százalékkal mérséklődött. A KSH már az első negyedévi adatok kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós források elmaradásán, az állami megrendelések visszaesésén, valamint a kedvezőtlen nemzetközi gazdasági környezeten túl a jegybank infláció csökkentése érdekében szigorodó monetáris politikája is negatívan hatott a beruházásokra. Az alapkamat mértéke a történelmi mélypontot jelentő 2021. júniusi 0,6 százalékról 2022. szeptember végére 13 százalékra emelkedett. 

Az MBH Bank minapi előrejelzése rávilágított arra, hogy mivel a fogyasztás visszaesésével a beruházások is csökkentek, az idei év növekedésének motorja elsősorban a nettó export maradhat. Ezzel együtt összességében az idén 0,1 százalékos recesszió várható. 

A következő években azonban újra gyorsulhat a bővülés, amelyet várhatóan 2025-ben számos jelentős feldolgozóipari fejlesztés üzembe helyezése is erősít. A reálbérek helyreálló növekedése pedig az infláció letörésével élénkíteni kezdi a belső fogyasztást is.

 

Borítókép: Tavaly a beruházás mellett a fogyasztás volt a másik húzóerő (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.