Mesterséges intelligencia is jön az új Gripenekkel
Ismertették a beszerzés részleteit.
Ismertették a beszerzés részleteit.

Pal Jonson kiemelte, a Magyar Honvédség működteti a svéd Gripenekből álló vadászgép-rendszert.

Egyre több jel arra mutat, hogy újabb Gripenek erősíthetik hazánk légterét.

Az Adaptive Hussars 23 hadgyakorlat részeként látogattak a légierő vadászbombázói Debrecenbe.

Több mint harminc év után megint vadászgépek hajtóműveitől hangos a nyugat-balatoni térség és Zala vármegye.

A kecskeméti Gripen vadászgépek egy része a Hévíz-Balaton Airportra települt át az Adaptive Hussars 23 hadgyakorlatban.

A gyakorlat a pilóták képzettségének fenntartását és a légtérvédelem folyamatos biztosítását szolgálja.

Svédország ezzel már a tizenharmadik segélycsomagot küldi Ukrajnának, eddig ezek összesen 1,8 milliárd dollárt tettek ki.

A honvédség kéri az érintett települések lakosságának szíves megértését és türelmét.

Cél az elrettentés és annak a jelzése, hogy a szövetség területének minden centiméterét megvédik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tanárok újabb tízszázalékos béremeléséről és a néma tiszás jelöltekről is szó lesz Németh Balázs műsorában.

A télies útviszonyok mellett balesetek lassítják a forgalmat.

A kereszténység egyik legősibb ünnepéhez számos hagyomány kapcsolódik.

Súlyos személyiségi jogsértések, például rágalmazás vagy jó hírnév megsértése gyanúját is felveti Magyar Péter decemberi propagandakiadványa.

Az amerikai elnök szerint készek cselekedni.

Maduro fiát is az Egyesült Államokba irányuló kokaincsempészettel vádolják.

Sikerült meghiúsítani a pakisztáni Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg nevű szeparatista szervezet tervezett merényleteit is a kikötővárosban.

A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a játékvezetést kritizálta.

Három napig tartó havazás és szélvihar miatt hóbuckává váltak a Zsigulik, elakadtak a Nysa mentők.

„Ez kizárt” – mondta határozottan a magyar kapusról az RB Leipzig főnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.