Elfogták a szigetszentmiklósi szatírt
Megtámadott egy 16 éves kamaszlányt, akinek a barátai fotót készítettek róla, így találtak rá a rendőrök.
Megtámadott egy 16 éves kamaszlányt, akinek a barátai fotót készítettek róla, így találtak rá a rendőrök.

Furcsán kerülték el egykor a közbeszerzést Somogyiék megbízásakor-

Júniusig meghosszabbította a gyanú szerint 13 éves kislányát megrontó apa és tanára letartóztatását az eljáró ügyészség.

A viselkedésével mindent megtett azért, hogy bűnösnek gondoljuk.

A színész még néhány éve furcsa ismeretlen illatot érzett az orrában, a színész kivizsgáltatta magát.

A Fenyő-ügy nyomozása kapcsán még bűnpártolással gyanúsították Gyárfás Tamás barátját, a volt fővárosi főügyészt.

A venezuelai hatóságok őrizetbe vették Juan Guaidó ellenzéki vezető nagybátyját azzal az indoklással, hogy robbanóanyagot próbált becsempészni az országba.
Bloomberg arról beszélt, hogy New York polgármestereként „egy rakás zsarut” kellett azokba a negyedekbe küldenie, ahol kisebbségiek élnek. Szerinte ugyanis „ott tanyázik a bűn”.

A videót az időközi választás előtt szerette volna nyilvánosságra hozni a baloldal, hogy ezzel manipulálják a választókat és ezáltal az eredményeket.
Az Origo birtokába került dokumentumok alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék itt is rögzíti az ajánlóíveken szereplő személyek adatait.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Részletek a cikkben.

A kormányfő megerősítette a 2026-os országgyűlési választások hivatalos időpontját.

Kiszivárgott dokumentum több pontja sértő.

Egy év után szólalt meg a különös körülmények között eltűnt nők bátyja.

A szomszédos országok légi közlekedését is akadályozza a rendkívüli időjárás.

2008 után ismét kötelező katonai szolgálat lép életbe.

Teljes vezetőcserét készít elő az ukrán energiaügyi tárcánál Kijev.

A beruházás illeszkedik az ország zöldítési stratégiájához.

Senkit sem hagyunk az út szélén, mindenki hozzájuthat a jogos követeléséhez – szögezte le Nagy István

Kijevben rendkívüli áramszüneteket rendeltek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.