Lapozó: Algéria megszakítja a kereskedelmi kapcsolatait Spanyolországgal
Belgium is elutasítja a kötelező uniós gázfogyasztás-csökkentést.
Belgium is elutasítja a kötelező uniós gázfogyasztás-csökkentést.

Az olaszországi Liga szenátora szerint Magyarország az értékek védőbástyája Európában.

A Budapest Pride kampányfilmje két meleg férfi egymásra találását mutatja be.

Fütyülve a gyermekvédelmi törvényre, gendertanfolyamot indított az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara.

A gyermekvédelem és az oktatás területén az EU nem rendelkezik hatáskörrel – szögezte le a fideszes képviselő a gyermekvédelmi törvényt kritizáló szakbizottságban.

A jogszabály célja, hogy az életkoruknak vagy fejlődésüknek nem megfelelő témákat ne sulykoljanak a gyerekeknek.

Az amerikai vállalat nyíltan szembemegy a floridai a gyermekvédelmi törvénnyel.

A gyermekvédelmi népszavazás ellehetetlenítésére készülnek a Soros Györgyhöz köthető szervezetek.

Keira Bell most már azt vallja, az angol egészségügynek nem szabadna hagynia, hogy a gyerekek ilyet tehessenek magukkal.

A magyar álláspont azonban világos: a gyermekek nevelésébe senki sem szólhat bele, hiszen az kizárólag a szülők felelőssége – hangsúlyozta Varga Judit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.