– Mi ennek az eljárásnak a lényege, folyamata?
– Amikor 2009-ben a Lisszaboni Szerződés hatályba lépett, az Európai Uniót jogi személyiséggel ruházták fel, ezzel pedig a korábbi közösségi jog uniós jog lett. A bíróság fontos feladata az unió joga tekintetében az egységes értelmezés és jogalkalmazás biztosítása. A kötelezettségszegési eljárás az uniós irányelvek betartatását biztosítja, illetve az uniós jog vélelmezett sérelmének megállapítását teszi lehetővé, hogy az eljárás nyomán a tagállam megszüntesse a vélelmezett jogsértő helyzetet.
Első körben a bizottság felszólító levélben – határidőre – kér a tagállamtól információkat a vitás kérdésről. Ha utóbbiak alapján a bizottság úgy értékeli, hogy a tagállam nem teljesíti uniós jog szerinti kötelezettségeit, felhívja őt a helyzetet orvosló intézkedések megtételére.
Az eljárás későbbi szakaszában a bizottság az ügyet az EU Bírósága elé utalhatja, és szankciókat is kérhet a bíróságtól. Ha a peres eljárásban a tagállam vonatkozásában marasztaló ítélet születik, és megállapításra kerül az uniós jog sérelme, a bíróság ítéletének megfelelően a tagállamnak meg kell hoznia az ítélet teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.
Ha a tagállam nem hozza meg a szükséges intézkedéseket, a bizottság másodszorra is a bíróság elé utalhatja az ügyet, amelynek pénzbírság kiszabása is lehet a következménye.
– Az EU eddigi hozzáállása alapján sikeres lehet-e Varga Judit kezdeményezése?
– Az Európai Bíróság eljárási szabályzatának 124. cikke tartalmazza az ellenkérelemre vonatkozó szabályokat. A szabályzat kimondja, hogy a keresetlevél kézbesítését követő két hónapon belül az alperes ellenkérelmet terjeszthet elő, amelynek tartalmaznia kell a felhozott jogalapokat és érveket. A felperes választ, az alperes pedig viszontválaszt terjeszthet elő. Fontos kiemelni, hogy a fenti rendelkezések csak közvetlenül a hivatalhoz címzett írásbeli kereset alapján indult eljárásokban alkalmazhatóak.
Az Európai Bizottság által 2022. december 19-én hazánk ellen benyújtott keresetben a bizottság alapvetően az Országgyűlés által 2021 nyarán elfogadott 2021. évi LXXIX. törvényben foglalt – gyermekvédelmi és pedofília elleni – intézkedéseket támadta.
Érvelésében leginkább az unió Alapjogi Chartájára, EK-irányelvekre, a szerződésekre hivatkozik, azonban ezen jogforrások alapján a magyar kormány álláspontja is megalapozható.
A peres vitában ezért Magyarország érdemben szállhat szembe a bizottság keresetével, és alappal remélhetjük, hogy az eljárás átpolitizáltsága ellenére, Magyarország számára kedvező ítélet születik.
– Milyen mozgástér marad a kormány számára, ha esetleg elutasítják az ellenkérelmet?
– Ha a jogsértést az Európai Bíróság megállapítja, a jogsértő államtól elvárt, hogy megfelelő intézkedéseket tegyen annak orvoslására, hiszen az Európai Unióról szóló szerződés maastrichti elfogadása óta a bíróság pénzbírságot szabhat ki az ügyben érintett államra abban az esetben, ha utóbbi az ellene hozott – mulasztást megállapító – ítélet nyomán nem tesz eleget a szerződések szerinti megállapított kötelezettségnek.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a bíróságnak nincsen eszköze arra, hogy megsemmisítse a szerződésekkel ellentétes nemzeti jogszabályi rendelkezéseket.
Ez a feladat a jogsértő államot illeti, igaz, az Európai Bizottság már az 1970-es években próbálta elérni, hogy a bíróság előtt legyen ilyen megsemmisítési lehetőség.
A nemzetállami akarat és jogalkalmazói szerep azonban megkerülhetetlen, hiszen a nemzeti bíróságok úgy felelősek az uniós jog alkalmazásáért, hogy nincsenek közvetlenül alárendelve az Európai Bíróságnak. Magyarország a konkrét ügyben tartja azon következetes álláspontját, hogy az oktatás-nevelés kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik, illetve a gyermekek neveléséről dönteni a szülők joga. Hazánk egyébként e körben hagyományosan jogkövető magatartást tanúsít, ugyanakkor az egy sajnálatos tendencia, hogy a luxembourgi testület független szakmai fórumból a brüsszeli bürokrácia kinyújtott karjává silányult.
