A közmédia Erdélybe és a Felvidékre is elviszi a párizsi olimpiát
Az M4 Sport a „Magyar olimpiai csapat otthona” lesz, a MOB pedig segíti a munkáját.
Az M4 Sport a „Magyar olimpiai csapat otthona” lesz, a MOB pedig segíti a munkáját.

Csereklye József kétszer is hátat fordított a kajak-kenunak, de büszke arra, amit elért.

Egyelőre még abban sem lehetünk biztosak, hogy a 2036-os nyári játékokat valamelyik európai városban rendezik.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke tudott róla, hogy Liu Shaoang kemény kritikát fog megfogalmazni.

Már több elöljáróval találkozott Gyulay Zsolt a pénteken kezdődő téli olimpia helyszínén.

A korábbi köztársasági elnököt a Magyar Olimpiai Bizottság élére megválasztott Gyulay Zsoltról kérdeztük.

A megválasztása után kérdeztük a MOB új elnökét, aki társadalmi munkában látja el a feladatot.

Döntő többséggel választotta meg új elnökét a MOB a leköszönő Kulcsár Krisztián helyére.

Az egykori olimpiai bajnok kajakos vissza szeretné állítani a szervezet tekintélyét.

A MOB elnöke az elvesztett bizalmatlansági szavazás után, 2022. január 31-i hatállyal mondott le.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.

Túlságosan botrányosak Magyar Péterék.

A főpolgármester a fővárosi szakszervezeteken keresztül igyekszik nyomást helyezni a kormányzatra.

A Foreign Policy is kiemeli, hogy Magyarország egyedüliként mentességet kapott a súlyos amerikai szankciók alól.

„Egyetértettünk Bulgária elnökével abban is, hogy meg kell védeni Európát, az európai identitást.”

A legújabb ukrán korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa.

Úgy tűnt, spanyol testvércsapatot kap az angol bajnok, de ebből semmi sem lesz.

A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 3-0-ra győzött a Feröer szigetek ellen.

Talán kivédhette volna a helyzetet, ha nem lépi túl jelentősen a megengedett sebességet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.