A késés nem szegte a szurkolók kedvét, nagy tömeg fogadta a párizsi hősöket
Nemcsak az olimpikonokat, hanem az őket felkészítő szakembereket is köszöntötték a Puskás Aréna parkjában.
Nemcsak az olimpikonokat, hanem az őket felkészítő szakembereket is köszöntötték a Puskás Aréna parkjában.

Gyulay Zsolt állítja, a nemzetközi sajtó kérdőre vonta őket, nem szégyellik-e magukat.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke sokat vár az új párostól, Kopasz Bálinttól és Varga Ádámtól.

Biztosan telt ház lesz a verseny napján a 39. Forma–1-es Magyar Nagydíjon.

Már a párizsi olimpia előtt minden sportszerető ráérezhet a szurkolás ízére – ez is lehet a MOB egyik szlogenje.

Tizenkét év után lesz ismét Európában a nyári olimpia, lehet, hogy a következőre még többet kell várni.

Gyulay Zsolt MOB-elnök külön köszöntötte a két hete kvótát szerzett női vízilabda-válogatottat.

Gyulay Zsolt: Ne szépítsük, a naptárban a miénk volt az egyik legmegviseltebb ring.

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos hosszú utat járt be, míg a magyar sportélet egyik legmeghatározóbb vezetője lett.

A MOB elnöke szerint ugyanakkor a magyar csapat a párizsi olimpián jó esetben túlszárnyalhatja a tokiói eredményeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most azonban véget ér a kutatás.

A rendőrség mindkét boltot bezáratta.

A tettest sikerült kézre keríteni.

A 30 éves férfit hónapok óta keresték, eddig 24 körözést adtak ki ellene.

A miniszterelnök politikai igazgatója aggasztó döntésekről számolt be.

Összegyűltek a háborúpártiak Ukrajna támogatására.

Szombathelyen háborúellenes gyűlés lesz szombaton.

Az ügyek nagy részét már digitálisan intézik.

"We are absolutely not happy with the policy of the European Union on the war," Hungary's Foreign Minister emphasized.

Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.