Többen is hoppon maradtak azok közül, akik a DK-ba igazoltak
Molnár Gyula és Kocsis-Cake Olivio is Gyurcsány Ferencben látta korábban az erőt.
Molnár Gyula és Kocsis-Cake Olivio is Gyurcsány Ferencben látta korábban az erőt.

Romba döntötte az ördögi tervet.

Korábban Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely is lebukott.

Szentkirályi Alexandra a Facebookon szedte csokorba, hányszor volt már közös nevezőn a Tisza és a DK.

A Tisza Párt és a DK rendszeresen együtt szavaznak a budapesti közgyűlésben.

Gyurcsány Ferenc után már Magyar Péter is koalícióról beszél.

Ezek szerint fontos szabály: Gyurcsány Ferencet bírálni tilos.

„Tudják, ő az, aki szereti magát hiányos öltözetben fényképezni.”

Szécsényi Dániel a közösségi oldalán összegezte a fővárosi helyzetet.

Sem a Tisza Párt, sem a DK nincs olyan helyzetben, hogy egymaga tudjon győzni – hangsúlyozta a DK elnöke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszelben kész a terv, de a nemzeti kormány kitart.

Járvány nincs, de tömegesek a megbetegedések.

Az RMDSZ elnöke szerint a nemzetpolitika tartószerkezet, nem dísz.

Az utasa maradandó fogyatékossággal él tovább.

Davosban készülnek akcióba lépni.

Külföldi szálak a magyar politikai párt alkalmazásánál.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

A kormány az elmúlt tíz évben 101 nagyvállalati beruházást támogatott Debrecenben mintegy hatszázmilliárd forint értékben.

War is exactly like migration, Hungary's prime minister warns.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező január 6-án hunyt el, hetvenéves korában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.