Maffia-önkormányzás
Magyar Péter, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc egyaránt elhiszi magáról, hogy képes lenne hazánkat a mai irgalmatlan nehéz körülmények között elvezetni egy boldogabb jövő felé.
Magyar Péter, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc egyaránt elhiszi magáról, hogy képes lenne hazánkat a mai irgalmatlan nehéz körülmények között elvezetni egy boldogabb jövő felé.

Abd El Rahim Ali lemondott alapítványi elnökségéről, de nem ismeri el, hogy hibázott.

Az „új messiás” mellett már a sajátjaival is küzd a DK „örökös elnöke”.

A húsz évvel ezelőtti népszavazás a nemzetárulás napjaként vonult a magyar történelembe.

Hosszú bűnnek hosszú az árnyéka – fogalmazott Nacsa Lőrinc, emlékeztetve: húsz éve volt a népszavazás a kettős állampolgárságról.

Az eredmény óriási csalódást okozott a Trianon tépázta magyarság számára, de még a nemzetközi közvéleményben is megdöbbenést keltett.

A botrányos eset ma hajnalban történt, a DK józsefvárosi elnökét kórházba szállították.

Brüsszel folytatni akarja a háborút és zsarolással akarja rávenni Magyarországot a békepárti álláspontja feladására.

A bukott miniszterelnöknek sajtóinformációk szerint négy kihívója is akadt.

Debrecenben haknizott a volt miniszterelnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ónos eső sima, fényes bevonatot képez az úton.

Viszont nagyon keresik.

Hat pontban mérte össze a két pártot Boros Bánk Levente elemző.

A szálak a Karácsony Gergely vezette Városházáig érhetnek.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A politkus szerint a magyarok nem akarnak sokszoros rezsiárakat.

Lapis József tanulmánykötetéből választ kapunk a kérdésre.

Sok épület tetőszerkezete sérüt, parkoló autókban is gyakran keletkezett kár a téli időjárás miatt.

In the new world order, Europe clearly struggles to find its place, FM Szijjarto emphasized.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.