Ma húsz évvel ezelőtt volt egy népszavazás, máig ható szégyenfoltja a magyar társadalmi életnek. Az akkori magyar politikai elit egy része és félrevezetett szavazópolgárok sokasága miatt e nap a nemzetárulás napja lett. De mi is történt pontosan? Kik a felelősei a magyar történelem sötét oldalaira kívánkozó esetnek? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.
Az akkori kormánypártok (MSZP–SZDSZ), élükön Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel, mindent megtettek annak érdekében, hogy a népszavazás sikertelen legyen. Sajnos a határon túli magyarokkal kapcsolatos balliberális elképzelések már a korábbi évek eseményei alapján világosan látszottak, igaz, akkor még Medgyessy Péter volt a miniszterelnök.
Röviddel a választási győzelmük után, 2002. december 1-jén, Erdély elcsatolásának évfordulóján például a budapesti Kempinski Hotelben pezsgős, koccintós alkalmat tartottak az akkori kormánypártiak a román miniszterelnökkel, Adrian Năstaséval. Jelen volt a magát liberálisként meghatározó korábbi köztársasági elnök, Göncz Árpád, valamint az MSZP akkori külügyminisztere, Kovács László is. Mindez sok mindent elárult, s szinte senki sem lepődött meg azon, hogy a – Magyarok Világszövetsége kezdeményezésére a népszavazás kérdései közé bekerült – nem magyar állampolgárségú magyarok kedvezményes hitelesítéséről szóló pont kapcsán az akkor már Gyurcsány Ferenc vezette kormány gyomorforgató módon és stílusban uszította a csonka hazában élő magyarokat a határon túli magyar testvéreik ellen.
Országosan a nagyplakátokon az az információ jött a választókkal szemben, hogy amennyiben sikeres lesz a népszavazás, akkor „23 millió román” özönlik Magyarországra, akik elveszik a munkát, meg elvesznek alapvetően mindent.
„Ne fizessünk mások helyet adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt! Ne fizessünk havi húszezer forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet!” – Ezek a mondatok voltak olvashatók a hirdetőfelületeken. A plakátok talán legocsmányabb mondata a következő volt: „A kettős állampolgárság a határon túli magyarok számára nem megoldás, viszont az országnak és nekünk jelentős teher!”
A kettős állampolgárság ötletét támogató szervezetek közül a Fidesz képviselte a legnagyobb súlyt, Orbán Viktor 2004. szeptember 12-én Szabadkán a helyi magyarokkal tartott találkozón támogatásáról biztosította a kettős állampolgárság megadásának ügyét. A polgári konzervatív párt a trianoni békediktátum által szétszakított magyar nemzet újraegyesítésének egyik módját látta e lehetőségben.
A szintén ellenzéki MDF is támogatta a kezdeményezést és szavazóit az igen válasz beikszelésére buzdította, míg a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ – népszerű politikusa, Fodor Gábor révén – a nem szavazatra biztatta szimpatizánsait. Míg Gyurcsány Ferenc 2004. november 2-án nyíltan elutasította a népszavazáson az igen válaszok támogatását, az Országgyűlés akkori szocialista elnöke, Szili Katalin „lelkiismereti szavazást” javasolt a baloldali szavazóiknak.
A kettős állampolgárság megadásáról szóló népszavazás kampányának intenzitása messze felülmúlta az addigi referendumok kampányait. A küzdelemben rendre megjelentek a határon túli magyarok szervezetei. Számtalan, a nemzeti eszméket felvállaló civilszervezet és magánszemély mozdult meg és nyilvánított véleményt, többségük igen válaszra buzdította a szavazókat. A korábban meghatározó, de ekkor már nem parlamenti pártnak számító MIÉP intenzív kampányt folytatott az igen voksok érdekében, míg a MIÉP helyét elfoglalni kívánó Jobbiknak ez volt az első önálló választási színre lépése. A Fidesz kampányának csúcspontja a 2004. november 27-én, a budapesti Városligetben megtartott Összetartozás napja rendezvény volt, ahol Orbán Viktor a magyarság szempontjából sorsdöntő jelentőségű eseményként vázolta fel a népszavazást.
A 2004. december 5-ei népszavazáson több mint hárommillió szavazásra jogosult vett részt, közülük 1 521 271 fő igennel szavazott (51,57 százalék), 1 428 578 szavazópolgár a nemet ikszelte be a szavazólapján (48,43 százalék). Mivel a részvételi arány nem érte el a negyven százalékot sem, a népszavazás eredménytelenül zárult. A népszavazás elkeseredett reakciókat váltott ki a határon túli magyarság képviselőiből, akik hibáztatták az állampolgárság megadásától elhatárolódó akkori kormányzatot.
A csalódottság még a népszavazás után is a kormánypárti politikusokkal szembeni reakciókat eredményezett szerte a Kárpát-medencében. A nemzeti érzésekre apelláló jobboldal súlyos vereségeként értékelte a történteket a külföldi sajtó, hiszen az alacsony részvétel a téma iránti közönyösséget, a nemek magas aránya pedig a nemzeti felfogással való szembefordulást jelentette. A kettős állampolgárság kérdésében nem került újabb törvényjavaslat az Országgyűlés elé, a kérdés azonban még sokáig jelen volt a közéletben.
2010-ben az országgyűlési választások után felálló második Orbán-kormány vezetésével a parlamenti képviselők elsöprő többsége mellett megszavazta a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt.
2013. január 16-án Kolozsvárt Mesterházy Attila, az MSZP elnöke elnézést kért a határon túli magyaroktól, amiért pártja 2004-ben a kedvezményes honosítás lehetőségének megtagadása érdekében kampányolt.
Ezzel kárt okoztunk akkor a magyar–magyar kapcsolatoknak, és olyan érzelmeket keltettünk a határon túli magyarságban, amelyek joggal sértették őket. Téves politikai döntés volt, ezért elnézést kérünk mindazoktól, akiket ezzel megsértettünk
– mondta Mesterházy.
Mindez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a húsz évvel ezelőtti népszavazás – az akkori balliberális kormány miatt – a nemzetárulás napjaként vonult be a magyar történelembe.
A szerző történész, az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar munkatársa
