Alapjogokért Központ: Baljós árnyak – készülődik a gyurcsányi árnyékvilág
A szervezet szerint Dobrev Klára színrelépése csak egy csel az őszödi beszédhez hasonlóan.
A szervezet szerint Dobrev Klára színrelépése csak egy csel az őszödi beszédhez hasonlóan.

Az űzött Láriferi rendszeres mutogatása, aki fellépéseivel már a negyedik kétharmadot hozta a nemzeti oldalnak.

A DK-val négy egymást követő választáson is azt közölte a polgári Magyarország, hogy árnyékban a helyük.

Újabb taggal bővült azok sora, akik magukat korábban független, objektív újságíróként hirdették, majd mégis a baloldal szolgálatába szegődtek.

Az olimpiaellenes párt folyamatos bakijai és politikai hibái nyomán Gyurcsányék újra akcióba lendülhettek.

Nem tudni, hogy Gyurcsány Ferenc feleségének köze van-e az elhúzódó, közel félmilliárd forintos rejtélyes tranzakcióhoz.

A választók önkormányzati szinten is büntetik a trükköző politikusokat.

Az Orbán-kormány valódi eredményeket mutathat fel a romák felzárkóztatásában, ellentétben a bukott baloldallal.

Batka Zoltán, a Népszava újságírója szerint a Fideszben nem ellenfelet, hanem ellenséget kell látni, akivel szemben csak háborús politikának van értelme.

A bukott kormányfő didaktikus tanmeséjével megpróbált némi áthallással görbe tükröt tartani a jobboldalnak. Kár volt érte!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mindkét férfival szemben vádat emeltek.

A gépjárművezetői képességeket kutatják a Semmelweis Egyetemen.

A konzorcium tagja lett a szír repülős álhírrel kétes ismertséget szerző Magyar Hang is.

Négy buszból három nem ment át a műszaki vizsgán.

A különös rabló egy kis másnapossággal megúszta a kalandot.

Von der Leyen embereinek sorsa a hatóságok döntésén múlik.

Az uniós tanács és az Európai Parlament képviselői előzetes megállapodást kötöttek arról, hogy teljesen kivezetik az orosz földgáz importját.

A fülbevaló eladása mérföldkő a hazai piacon.

Sérülés hátráltatja sokak kedvencének a felkészülését.

Száz euró feletti tételekkel számolnak Nyugat-Európában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.