Gyurcsányék mögé álltak a balos szakszervezetek
A szociális párbeszéd magyarországi állapotára hivatkozva sorakoztak fel Gyurcsányék mögött a baloldalhoz köthető szakszervezetek.
A szociális párbeszéd magyarországi állapotára hivatkozva sorakoztak fel Gyurcsányék mögött a baloldalhoz köthető szakszervezetek.

Bármi megtörténhet...

Még ma is kapkodják a fejüket az önmagukat zöldnek valló, de valójában csak a pártjuk zászlaját zöld színekkel megpettyező balliberálisok.

A Médianéző Központ igazgatója szerint a DK azért állítja azt, hogy a kormányjavaslat elítélteket engedne vissza a társadalomba, mert szeretné elterelni a figyelmet a valódi problémákról.
Már úgyis nehezen betölthető űr keletkezett Gréczy Zsolt hűlt helyén, még egy ilyen kaliberű államszemélyről már nehezen tudnánk lemondani.

A Demokratikus Koalíció (DK) újabb két évre Gyurcsány Ferencet választotta meg a párt elnökének.
Vadai Ágnes állításával szemben a magyar kormány nem bocsát szabadon egyetlen elítélt bűnözőt sem a jogerős ítéletben megszabott határidő előtt – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter.
Nagy üzlet a Demokratikus Koalíció megjelenéseit koordinálni a közösségi médiában – derült ki párt nyilvánosságra került szerződéseiből.

A hatalom érdekében kötött választási koalíció a másik oldalról nézve is visszatetsző, hiszen nem volt olyan régen, amikor a jobbikosok az utcán skandálva követelték: Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc!

Gyurcsány kormányzása alatt Magyarországot a pénzügyi összeomlás fenyegette, csaknem csődbe ment az ország, duplájára nőtt az államadósság, az euró bevezetésének esélye sem volt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.