A torz lélek zendülése az élet ellen
Gyurcsány Ferenc a hatalmi játszmájában bármit és bárkit feláldozna.
Gyurcsány Ferenc a hatalmi játszmájában bármit és bárkit feláldozna.

Kormányfőként egyszer már tönkretette az országot.

Volt itt minden: köpködés, letolt gatya és őrjöngő valóságshow-szereplő.

A 2010-es kormányváltáskor Magyarországon volt a legmagasabb az áram és a földgáz ára az EU-ban.

Piaci árat fizettetnének a magyar családokkal.

A Demokratikus Koalíció elnöke ismét megüzente, hogy készülnek.

A bukott miniszterelnök visszatérése a rendőrség felpuhítását eredményezné.

A balliberális magyar ellenzék egyes hangadói úgy érzik, hogy a legutóbbi csúfos választási vereségük után eljött az idejük.

Jó, ha tudják Feriék, a jobboldali szavazók nem lesznek olyan lúzerek, mint bő száz évvel ezelőtt.

Jakab Péter befejezte a Jobbik balratolódását, kidobva minden nemzeti és konzervatív gondolatot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.