Ukrajna szerint Oroszország február végére nagyszabású rakétatámadást tervez
Az áramszolgáltatást már most korlátozni kell a rossz állapotban lévő ellátási rendszer miatt.
Az áramszolgáltatást már most korlátozni kell a rossz állapotban lévő ellátási rendszer miatt.

Taktikai nukleáris fegyvereket szállító orosz hajók lepték el a Balti-tengert.

Belépés esetén a háború teljesen más jelleget ölt majd, mondta a belorusz elnök.

Eközben a rakétatámadások miatt Ukrajna az energetikai infrastruktúra egy részét a föld alá költöztetné.

Izrael újranyitja nagykövetségét Kijevben.

Hatalmas mennyiségű ukrán gabona szakadt rá az Európai Unióra, ami már a kontinens agrárpiacát is veszélyezteti.

A nyugat-európai közvélemény számára semmit sem jelent az az érv, hogy az ukránok elnyomták és üldözték a 8,5 milliós lélekszámú orosz kisebbséget.

Washington szerint a tavaszi offenzívában az eddigieknél nagyobb szerepe lehet az orosz légierőnek.

A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek ülésén Ukrajna támogatásának folytatását hangsúlyozták.

Két hónapot vehet igénybe a képzés, addig a tankokat is felkészítik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

Ellensúlyozhatja a külső gyenge keresletet is.

Bár a futballban talán a kapusoké számít a legfelelősségteljesebb posztnak, mégis időnként megesik, hogy egy tapasztalatlan tinit állítanak a gólvonalra. A hétvégén is megtörtént mindez az olasz élvonalban, de korábban is voltak hasonló emlékezetes esetek – mennyire emlékszik rájuk?

HETI AGYRÉMEK – A polgármester első útja egy iszlám központba vezetett, ahol az egybegyűltek lelkes Allah akbar! skandálással fogadták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.