Háborús bűnöket követhetett el Oroszország Ukrajnában az ENSZ szerint
Az áldozatok 88 százaléka férfi volt a vizsgálat szerint.
Az áldozatok 88 százaléka férfi volt a vizsgálat szerint.

Az oroszok által megszállt város polgármestere szerint polgári épületek is megrongálódtak.

Olaf Scholz figyelmeztette azokat, akik kijátszanák az unió közös külpolitikáját.

Darcsi Karolina, a KMKSZ kommunikációs titkára arról beszélt, hogy viseli Kárpátalja a háborút.

Moszkva azonban kijelentette, hogy továbbra is együttműködik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.

Az ukrán államfő arra sürgette a világ legfejlettebb országait, hogy hívjanak össze egy globális békecsúcsot.

A németeknek és a franciáknak nem volt erejük az elfogadott elvek kikényszerítésére.

Efraim Inbar izraeli szakértő szerint a NATO hibát követett el keleti terjeszkedésével.

Az Európai Tanács által kiadott közlemény szerint az új csomagból kikerült a közös hitelfelvételről szóló rész.

Moszkva valószínűleg arra törekszik, hogy kiterjessze ellenőrzését a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni területek egészére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Jövő héten jöhet a megállapodás.

Péterfalvi Attila kijelentette, hogy a Tiszának biztosítania kellett volna, hogy a szimpatizánsai adatai ne szivárogjanak ki.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.

Magyarország számára egyedülálló módon nyílt meg az a lehetőség, hogy szisztematikus előkészítő munka után komplex, stratégiai megállapodáscsomagot kössön az Egyesült Államokkal – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Az amerikai–orosz megegyezés nem lehetetlenült el, mutatott rá a kormányfő.

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.