Az egyik moldvai faluban, a csángók által lakott Trunkon álló kőkereszt az első világháború emlékműve. A talapzat két oldalán olvasható magyar nevek azok emlékét őrzik, akik a román királyi hadsereg 1916-os erdélyi betörésekor vesztették életüket. Román állampolgárként a csángók akkor a magyarországi magyarok és székelyek ellen harcoltak. Magyarok magyarok ellen. A népi emlékezet a „nagy verekedésként” emlegeti azokat a harcokat.
A trunki emlékmű nevei fölött a keresztre feszített Megváltó látható. Az a názáreti Jézus, aki meghalt azokért a csángó magyarokért is, akik parancsra testvérre emeltek kezet, és aki az emberek nagy verekedéseire, háborúira két évezred óta mindmáig érvényesen hirdeti: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Máté 5,9).
Fritz Baade professzornak, a kieli Világgazdasági Intézet vezetőjének 1961-ben jelent meg magyarul a Versenyfutás a 2000-ik évig című könyve. A könyv a világ fejlődésének lehetőségeit elemzi. Közgazdasági érvei meggyőzően szólnak arról, hogy az ezredfordulóig még hátralévő négy évtizedben legyőzhető az éhínség, megnyerhető a szegénységgel szembeni harc, az élet pedig mindenki számára emberhez méltó lehet. Ugyanakkor az eszményinek megrajzolt jövő nem utópia számára, amit könyvének alcíme is jelez: A jövő nagy kérdése: földi paradicsom vagy az emberiség pusztulása.
Az utolsó fejezet címe felteszi a kérdést: Megéri-e az emberiség a 2000. esztendőt? A kérdésre adott válaszában reális esélyként számol azzal is, hogy az emberiség egy eszményi jövő választása helyett egy háborúban – hiszen korunk fegyverei borzalmasan hatékonyak – megsemmisíti önmagát. Ezért, ha lehet reménysége a világnak – olvasható a kötet végén –, az egyedül Jézus tanítása: „Boldogok a szelídek, mert ők bírják a Földet.”
Jézus el nem múló érvényű szavaival fejeződik be a hat évtizede megjelent közgazdasági könyv. Amikor szomszédságunkban egyre brutálisabbá válik az orosz–ukrán háború, aligha kell bizonygatnom Jézus tanításának mindig időszerű érvényességét, aki a hegyi beszéd boldogságmondásai során szavait így folytatja: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” Ha Jézus azokat mondja Isten fiainak, akik békét teremtenek, akkor keresztény múltunkra nézve bűnbánattal kell elismernünk, hogy sokszor vétkeztünk ellene. Béke helyett harcot hirdettünk vagy megáldottuk a gyilkolásra szánt fegyvereket. Erre legyen elég csupán egyetlen példa.
Az első világháború hetedik hónapjában, 1915 februárjában már második kiadásban jelent meg egy imakönyv a harctéren küzdő katonák és itthon lévő szeretteik használatára. Kis alakú kiadás, hogy elférjen a katonazubbony zsebében. Benne egy lelkész szavait olvassuk: „Katonák, testvéreim! A népek nagy csatáját vívjátok. Hős küzdelmeteknek a világtörténelemben nincs párja. […] Karddal és vérrel írjátok be hős neveiteket a történelembe! […] Mérjétek ki karddal, rajzoljátok vérrel Európa újabb térképét, amelyen nem lesz többé Szerbia, sem Oroszország. […] Csak előre! Törjön, pusztuljon, vesszen az ellen! […] Isten koszorúzza diadallal fegyvereiteket! Ámen.”
