Boldogok, akik békét teremtenek

Az egyik moldvai faluban, a csángók által lakott Trunkon álló kőkereszt az első világháború emlékműve. A talapzat két oldalán olvasható magyar nevek azok emlékét őrzik, akik a román királyi hadsereg 1916-os erdélyi betörésekor vesztették életüket. Román állampolgárként a csángók akkor a magyarországi magyarok és székelyek ellen harcoltak. Magyarok magyarok ellen. A népi emlékezet a „nagy verekedésként” emlegeti azokat a harcokat.

A trunki emlékmű nevei fölött a keresztre feszített Megváltó látható. Az a názáreti Jézus, aki meghalt azokért a csángó magyarokért is, akik parancsra testvérre emeltek kezet, és aki az emberek nagy verekedéseire, háborúira két évezred óta mindmáig érvényesen hirdeti: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Máté 5,9).

Fritz Baade professzornak, a kieli Világgazdasági Intézet vezetőjének 1961-ben jelent meg magyarul a Versenyfutás a 2000-ik évig című könyve. A könyv a világ fejlődésének lehetőségeit elemzi. Közgazdasági érvei meggyőzően szólnak arról, hogy az ezredfordulóig még hátralévő négy évtizedben legyőzhető az éhínség, megnyerhető a szegénységgel szembeni harc, az élet pedig mindenki számára emberhez méltó lehet. Ugyanakkor az eszményinek megrajzolt jövő nem utópia számára, amit könyvének alcíme is jelez: A jövő nagy kérdése: földi paradicsom vagy az emberiség pusztulása.

Az utolsó fejezet címe felteszi a kérdést: Megéri-e az emberiség a 2000. esztendőt? A kérdésre adott válaszában reális esélyként számol azzal is, hogy az emberiség egy eszményi jövő választása helyett egy háborúban – hiszen korunk fegyverei borzalmasan hatékonyak – megsemmisíti önmagát. Ezért, ha lehet reménysége a világnak – olvasható a kötet végén –, az egyedül Jézus tanítása: „Boldogok a szelídek, mert ők bírják a Földet.”

Jézus el nem múló érvényű szavaival fejeződik be a hat évtizede megjelent közgazdasági könyv. Amikor szomszédságunkban egyre brutálisabbá válik az orosz–ukrán háború, aligha kell bizonygatnom Jézus tanításának mindig időszerű érvényességét, aki a hegyi beszéd boldogságmondásai során szavait így folytatja: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” Ha Jézus azokat mondja Isten fiainak, akik békét teremtenek, akkor keresztény múltunkra nézve bűnbánattal kell elismernünk, hogy sokszor vétkeztünk ellene. Béke helyett harcot hirdettünk vagy megáldottuk a gyilkolásra szánt fegyvereket. Erre legyen elég csupán egyetlen példa.

Az első világháború hetedik hónapjában, 1915 februárjában már második kiadásban jelent meg egy imakönyv a harctéren küzdő katonák és itthon lévő szeretteik használatára. Kis alakú kiadás, hogy elférjen a katonazubbony zsebében. Benne egy lelkész szavait olvassuk: „Katonák, testvéreim! A népek nagy csatáját vívjátok. Hős küzdelmeteknek a világtörténelemben nincs párja. […] Karddal és vérrel írjátok be hős neveiteket a történelembe! […] Mérjétek ki karddal, rajzoljátok vérrel Európa újabb térképét, amelyen nem lesz többé Szerbia, sem Oroszország. […] Csak előre! Törjön, pusztuljon, vesszen az ellen! […] Isten koszorúzza diadallal fegyvereiteket! Ámen.”

További Vélemény híreink

Az embermentő katonára emlékeznek

A háború kezdetén az Isten segítségével remélt végső győzelem bizonyossága áthatotta az egész országot, majd a négy évig tartó háborút a trianoni békeszerződés zárta le. Magyarországot kegyetlenül megcsonkították: területének 71 százalékát vesztette el, s a magát magyarnak valló lakosságából három és fél milliót. A történelmi Magyarország elveszett. Országunk tragédiája előtt lelkészi szóval is arra biztattuk a katonákat, hogy mérjék ki karddal és rajzolják meg vérrel Európa új térképét. Egyházainkban elfelejtődött Jézus szava: „Akik kardot fognak, kard által vesznek el” (Máté 26,52). Kardot fogtunk, és kard által vesztünk el. A megragadott fegyver ellenünk fordult: az általunk kivont kard bennünket sebzett meg.

Könyvében Fritz Baade elismeri, hogy a történelem során a népek sokszor kényszerültek jogos önvédelemre. Ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy az ellenség állami parancsra történő megölése mindig Krisztus parancsa elleni bűn volt, és a fegyverek megáldása mindig istenkáromlás volt és lesz.

Dutka Ákos Az yperni Krisztus előtt című verse 1915-ben született. A békét áhító költő az első világháború egyik franciaországi helyszínére vezet el bennünket. A vers három szereplője egy francia, egy angol és egy magyar katona, akik a harctéren ellenségként álltak szemben egymással, s most a kórházzá alakított yperni templom oltára elé tették le sebesülten őket. „Egyik provencei éneket dúdolt / És lázban súgta csendesen: Lisette, / A másik csontos walesi katona / Lehunyt szemekkel nyelte a vizet. // Köztük feküdt egy szép szálas legény: / Mezőkön termett Argyilus király, – / Az anyád itthon rólad álmodik, / Húszéves bojtár: Könyves Tóth Mihály.” S miközben lázas szemük a vén oltárra tekintett, bepólyált kezük lassan, tétován egymáshoz tévedt. „Az oltár felett vén Krisztus szobor, – / Sugaras lett, a szeme nevetett. / Fehér sugár szállt át a templomon, / Hogy összecsúsztak a véres kezek.”

Az egyre vészterhesebbé váló időnkben nem maradhat ki imádságainkból: Uram, hadd figyeljünk rád és örök érvényű tanításodra, ahogyan rád tekintettek egykor az yperni templomban az ellenséges katonák, és testvérként találtak egymásra. Uram, add, hogy ma is egymáshoz tévedjenek a fegyvert szorító ellenséges kezek, még mielőtt véresek lennének a saját és az embertársak vérétől.

Figyelmeztesd korunk egymásnak feszülő népeit ismételten arra, hogy a Földet csak a szelídek örökölhetik. Emlékeztesd világunkat, hogy azok a boldogok, akik békét teremtenek, mert egyedül ők méltók arra, hogy Isten fiai legyenek.

A szerző nyugalmazott evangélikus lelkész

Borítókép: Ha lehet reménysége a világnak – olvasható a kötet végén –, az egyedül Jézus tanítása: „Boldogok a szelídek, mert ők bírják a Földet.” (Forrás: Pexels)