Az EU adatai szerint már majdnem négymillió ukrajnai kért ideiglenes védelmet az unióban
A háború kezdete óta mintegy 9,6 millió ukrán állampolgár menekült el a hazájából.
A háború kezdete óta mintegy 9,6 millió ukrán állampolgár menekült el a hazájából.

A per folytatódik, s ki-ki eldöntheti, hogy a vád- vagy a védelem tanúinak sorába áll-e.

Az alábbi felvételeken az ukrán erők katonái többek között egy BMP–2-es tankot is működésképtelenné tesznek.

Varsó az Oroszország elleni büntetőintézkedések egyik fő támogatója, még akkor is, ha azok kontraproduktívak.

A rangos divatmagazin Instagram-oldalán néhány előzetes fotó is látható az ukrán first ladyről.

Az ukrajnai háború miatt kialakult új biztonságpolitikai helyzet változást hozott egyes államok álláspontjában.

Szeverodonyeck lerombolt városát is láthatjuk a videókon.

Vannak arra utaló nyilatkozatok és jelek, hogy visszafoglalnák Herszont.

Igor Konasenkov orosz védelmi minisztériumi szóvivő szerint több mint negyven külföldi harcost öltek meg.

A német külügyminiszter szerint azt, hogy mikor kerül sor a békére, az Ukrajnában élők döntik el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

Le kellett zárni az M5-öst Kecskemétnél.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Tseber Roland menedzserének nevezte Budanovot.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.

A négyszeres Grammy-jelölt Charlie Puth első magyarországi koncertjét adja július 27-én.

Bondár Anna megtette a tőle telhetőt, hogy Venus Williams ellen játszhasson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.