Videón a légvédelmi rakétarendszer használat közben
Az orosz erők úgynevezett Kartograf UAV-ját az ukrán hadsereg ezzel a rendszerrel lőtte le.
Az orosz erők úgynevezett Kartograf UAV-ját az ukrán hadsereg ezzel a rendszerrel lőtte le.

Csekély összeg jut hazánknak a régiós menekültügyi cselekvési terv alapján.

Olekszij Vadaturszkij és felesége mikolajivi otthonukban vesztették életüket vasárnapra virradóra.

Moszkva hivatalosan is meghívta az ENSZ és a Vöröskereszt szakértőit a donyecki börtönt ért támadás miatt.

Az orosz elnök szerint a hadiflotta villámgyorsan reagál, amennyiben bárki megsérti az ország szuverenitását.

Rakéták csapódtak a börtönbe, az oroszok és az ukránok egymást vádolják.

A Biden-adminisztráció egyelőre ódzkodik a döntéstől, a törvényhozás két háza azonban ezt követeli a kormánytól.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrajnai háború nyomán előállt tragikus helyzet minden aspektusára csak a béke jelentheti a megoldást.

A brit védelmi minisztérium szerint az orosz hadsereg elavult fegyvereket használ, több tízezer katonát veszített a háborúban.

A veszélyre már az EU és a NATO is felhívta a figyelmet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hozta a pénzt külföldről és szervezte a kampányt.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

A miniszter szerint ma már senki sem vitathatja, hogy Orbán Viktornak igaza volt a migrációs kérdésben.

Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.

Dusan Mandics könyöklése a magyarok elleni rangadóról való eltiltást is jelentheti neki.

Havas Jon teljesen kikészült.

A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.