Újabb három gabonaszállító hajó indult el az ukrán kikötőkből
A hétfői után újabb gabonaszállítmány hagyta el Ukrajnát.
A hétfői után újabb gabonaszállítmány hagyta el Ukrajnát.

Az EU nevű vízimentő maga is alig tud úszni, amikor eléri a fuldokló Ukrajnát, az a kapálódzásával szinte azonnal lenyomja a víz alá.

Az orosz diplomaták tömeges kiutasítása nem orvosolja a biztonsági fenyegetést.

A konfliktust az fogja eldönteni, hogy melyik értelmezés kerekedik majd a másik fölé.

A nyugati szankciók ellenére eljut a piacra az orosz olaj, és az egyik új út az egyiptomi El Hamra olajterminálon keresztül vezet.

Egy újabb orosz BMP–1 harcjármű súlyos sérüléseket szenvedett, feltehetően keleten.

Peking máig nem ítélte el a háborút, hiszen álláspontját saját törekvései határozzák meg.

Újabb harcjárműveket fogtak el az ukrán erők, többek között egy BMP–1 IVF-et keleten, továbbá egy BTR–82A-t is.

A magyar miniszterelnököt és a volt amerikai elnököt nem csak a béke iránti vágyuk köti össze. Annál sokkal több. Mindketten konzervatív patrióták.

Már a háború előtt elkezdődött az amerikai Monsanto ukrajnai tevékenysége. Az óriásvállalat a GMO-termények élharcosa a világban – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.