Szobrok Leninnek
A háború egyik tanulsága, hogy az USA megerősödött, és nélküle nem létezik nyugati világ.
A háború egyik tanulsága, hogy az USA megerősödött, és nélküle nem létezik nyugati világ.

Újabb elképesztő felvételeket osztottak meg a háborús övezetből.

Újabb orosz lőszerraktárra mértek csapást az ukrán erők Herszon megyében.

A magyar kormány világossá tette, hogy addig támogatja az Oroszország elleni szankciókat, amíg azok Moszkvának fájnak jobban.

A Csasziv Jar városa elleni vasárnapi orosz támadás halálos áldozatainak száma harmincnyolcra nőtt.

A háborús infláció és az energiaárak drasztikus emelkedése ma egész Európát gyengíti − írta az igazságügyi miniszter.

A szlovén kormányfő Olaf Scholz német kancellárral egyeztetett az energiaválságról.

A jövő héten az iráni fővárosba, Teheránba utazik Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Ezzel a háború kezdete óta nyújtott makroszintű pénzügyi támogatás összege eléri a 2,2 milliárd eurót.

Orosz beszámolók szerint a támadásnak legkevesebb hét halottja és hetven sebesültje van.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háziállat életét követelte a kegyetlen téli időjárás a III. kerületben.

Rosszul öregedtek Szabó Andrea kijelentései.

A feladatkört Réthelyi Miklóstól veszi át.

Brüsszelben kész a terv, de a nemzeti kormány kitart.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

Davosban készülnek akcióba lépni.

Versenyképességi hátrány a kibocsátási normák javulása nélkül.

A lakosság együttműködésével megszűnhet a fenyőhelyzet.

Járvány nincs, de tömegesek a megbetegedések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.