Kinek a háborúja? (12. rész) – Sakk és matt
Megvan a szankciós politika újabb kormányzati áldozata: a bolgár után megbukott a brit kabinet, és úgy tűnik, felkészül a német is.
Megvan a szankciós politika újabb kormányzati áldozata: a bolgár után megbukott a brit kabinet, és úgy tűnik, felkészül a német is.

Az Európai Néppárt elnöke szerint Magyarország eltárolt gázmennyiségének legalább felét oda kellene adni a rászoruló európai államoknak.

A porig rombolt hangárban főként amerikai M777-es tarackokat tároltak.

Az ukrajnai háború a fegyverfejlesztésben is új irányokat hozhat, az eddig ismert tank is átalakulhat.

A háborúra az egyetlen megoldás a béke – mondta Menczer Tamás Horvátországban a 15. Dubrovniki Nemzetközi Biztonságpolitikai Fórumon.

Nagy-Britannia százhúsz nap alatt tízezer ukrán katonának tart kiképzési programokat.

Az eurózónában egy év alatt 42 százalékkal emelkedtek az energiaárak.

Az Ukrajnai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke, Mayer Tzvi Stambler rabbi levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

Minden a katolikus egyházfő egészségi állapotán múlik.

Újra kitűzték az ukrán zászlót a Fekete-tengeren lévő Kígyó-szigeten, miután az oroszok múlt héten elhagyták a területet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.