Háború Ukrajnában: ma éjjel történt
Európai vezetők biztosították Zelenszkijt: támogatják Ukrajna mielőbbi EU-tagjelöltségét.
Európai vezetők biztosították Zelenszkijt: támogatják Ukrajna mielőbbi EU-tagjelöltségét.

Az orosz külügyminiszter megismételte azt a hivatalos orosz álláspontot, hogy Moszkva különleges hadműveletet hirdetett meg.

Az árstop becslések szerint három-négy százalékkal csökkenti az inflációs rátát – hangsúlyozza az Alapjogokért Központ.

Belgrád nem nyithat új csatlakozási fejezetet, amiért nem vet ki szankciókat Moszkvára.

A francia elnök, a német kancellár, az olasz kormányfő és a román elnök felkereste Irpinyt.

Arról kell döntést hozni, hogy a szövetség miként erősítse védelmi és elrettentő képességét.

Hetente egy-két alkalommal tárgyalnak az ukránok az oroszokkal, de a megbeszélések hatástalanok.

Az ukrán fővárosba utazott a francia elnök, a német kancellár és az olasz kormányfő.

Az uniós szankciók önmagukban nem fogják leállítani az orosz–ukrán háborút.

„A kormány számára fontos, hogy az élelmiszerek elérhetők maradjanak a lakosság széles rétegei számára” – mondta az agrárminiszter a Híradó.hu-nak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Családoknál hagyja a kormány a forrásokat.

Ónos szitálás és havazás is várható.

Magabiztosan fordulhatnak rá a kormánypártok a választási kampányra.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal friss jelentése súlyos összefüggésekről rántotta le a leplet.

195-en ültek a szerelvényen.

Egy uniós főtárgyaló jöhet.

Még egy éve sincs hivatalban a kabinet.

Az olasz csapat sztárját teljesen lenyűgőzte a hazaiak kosarasa.

A Varga Barnábásért kapott pénzt magyar játékosokra költené a Ferencváros.

Az átverésekhez mi, e századi emberek jócskán hozzászoktunk már, elég, ha csak a napi háborús híreket hallgatjuk, rögvest rossz lesz a közérzetünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.